2013. július 15., hétfő

24. rész


*Zayn*
Teltek-múltak a napok és a hetek. Gwen még mindig nem hívott se engem, se Liam-et a döntés miatt. Az utóbbi egy hónapban tehetetlennek éreztem magam. Szinte mindenkibe bele kötöttem, még abba is akit igazán szeretek. A próbákon is vagy szerencsétlenkedtem vagy valakivel veszekedtem,általában a legtöbbet Liam-mel  A mai próbán sem volt ez másképp. Mindenre figyeltem csak arra nem, amire kellett volna.
-Zayn ide figyelnél végre vagy addig nem mentek el innen, amíg nem lesz normálisan megcsinálva ez a kurva koreográfia!-kiabált Paul.
Rá néztem és megvontam a vállam. 
-Ne a válladat vonogasd édes fiam, hanem csináld amit mondok.-üvöltött Paul megint.- Világos?
-Mint a nap.-mondtam flegmán.
-Akkor előröl, utoljára.-mondta.-És ha nem sikerül Zayn, addig itt maradsz amíg meg nem csinálod.
Újra megvontam a vállam és visszaálltam a helyemre. A hatodik próbálkozás után végre sikerült megcsinálni a koreográfiát. Mikor befejeztük Paul elengedett minket. Már éppen indultam volna ki a próbateremből,amikor Paul visszahívott.
-Figyelj Zayn,-kezdte.-tudom,hogy egy nagy szarság kellős közepén vagy Liam-mel,de könyörögve kérlek,a próbán ezt hanyagoljátok. Még ha nem is megy,csak próbáld meg. Ugyan ezt Liam-nek is elmondtam tegnap. Szóval próbáld meg.
-Rendben Paul,megpróbálom.-mondtam,majd elindultam kifelé,de Paul még egyszer utánam szólt.
-Ha elfogadsz tőlem egy apai jó tanácsot,akkor nem görcsölsz rá erre az ügyre.Majd ha döntött,akkor hívni fog. Addig koncentrálj a próbákra és az elkövetkezendő turnéra. Ugye megfogadod ezt?
Ezen elgondolkodtam egy kicsit. Talán Paulnak igaza van. Megfordultam,oda rohantam hozzá és megöleltem.
- Köszönöm.- suttogtam a fülébe.-Igazad van.
- Igazán nincs mit.-mondta mosolyogva. Hátba veregetett,majd elengedett.- Menj haza és pihenj. Fárasztó egy nap volt.
-  Rendben.-mondtam és kimentem a próbateremből.
A gondolataimba merülve sétáltam a kocsimhoz,maikor beleütköztem. Brooke volt az. Istenem, már csak ő hiányzott nekem.
- Szia Zayn.-köszönt mosolyogva.
- Mit akarsz Brooke? Nem okoztál már így is elég gondot?-kérdeztem ingerülten.
- Csak bocsánatot szeretnék kérni azért, ami hálaadáskor történt.-mondta.
- Aha.Oké.-mondtam és kivettem a kulcsom a zsebemből.- Ne haragudj,de most mennem kell. Szia.
- Hát..akkor, szia.-mondta és magát illegetve elment.
Beszálltam a kocsiba, beindítottam és elhajtottam. Rengeteg gondolat cikázott át az agyamon. Az elmúlt hetek történései nagyon megviseltek. Már szinte nem tudok semmire se koncentrálni anélkül, hogy a ne jutna eszembe Gwen. Édes jó Istenem mit tett velem ez a lány. Miután haza értem lepakoltam a cuccaim, felrohantam az emeletre, egyenesen a fürdőbe. Bezártam az ajtót, ledobtam a ruháim és beálltam a zuhany alá. Talán egy jó kis zuhany eltereli a gondolataim egy kicsit. Csak álltam és hagytam, hogy a forró vízcseppek lemossák rólam az összes gondomat. Annyira jól esett a zuhany. Úgy éreztem egy, mintha az világ összes gondja megszűnt volna. Csak álltam és élveztem, ahogy a meleg víz végig folyik a testemen, de valami hirtelen kizökkentett ebből a nyugodt állapotból. Csengettek. Gyorsan elzártam a vizet és kelletlenül, de kiszálltam a zuhanykabinból. Kerestem egy törölközőt, megtörölköztem, aztán a csípőm köré tekertem. A látogatóm továbbra is csöngetett. Letrappoltam a lépcsőn, majd ajtót nyitottam. A szemeim kikerekedtek, amikor megláttam ki áll az ajtóban.
*Liam*
Valahogy éreztem, hogy ez fog történni.  Miért is reménykedtem? Nem is tudom. Már vagy fél órája siránkozok itt Niall-nek.  
- Tudtam, hogy ez lesz..- mondtam.
- Hé, haver fel a fejjel, majd rendbe jön minden.- próbált megvigasztalni Niall. 
- Tudom,de annyira..aj Istenem nem tudom.- mondtam.
- Esküszöm, haver most rosszabb vagy, mint egy lány.- mondta Niall.
- Ne haragudj Niall, hogy itt sírok neked, már egy fél órája.- sajnálkoztam. 
- Semmi gond. Mire vannak a barátok? - mosolygott Niall.
- Nem is tudom kinek sírnék ha te nem lennén.- mondtam.
- Valószínűleg Harry-nek vagy Louis-nak. - nevetett. 
- Igen, valószínű.- mondtam és egy halvány mosoly jelent meg az arcomon.
- Haver, mennem kell. Muszáj megbeszélnem nekem is a dolgaimat Lauren-nel. - mondta sajnálkozva. - Meg leszel egyedül?
- Menj csak Niall. Menj és ments meg a kapcsolatod. -mondtam mosolyogva.
- Kösz Liam.- mondta vigyorogva. - Igazán jó barát vagy. 
Ezzel fogta magát és elment. Remélem, hogy kibékülnek Lauren-nel. Most, hogy egyedül maradtam kéne találni valami elfoglaltságot, amivel leköthetem magam és ne gondoljak rá. Szörnyű érzés elveszíteni azt akit, a legjobban szeretsz. Végül is a takarítás mellett döntöttem. Az alagsortól kezdve egészen a padlásig kitakarítottam a házat. Mikor végeztem letelepedtem a nappaliba a kanapéra és bekapcsoltam a tv-t. Épp a Skins ment az egyik csatornám. A kedvenc sorozatom. Annyira belemerültem a sorozatba, hogy észre se vettem, mennyire éhes vagyok. Mikor reklám volt, felálltam és kimentem a konyhába valami kajáért. Gyorsan összedobtam egy szendvicset és visszamentem a nappaliba. Épp a reklám végére értem vissza. Alig ültem le, de már jelzet a mobilom, hogy jött egy új üzenetem. Felvettem a telefonom a dohányzóasztalról és megnyitottam az üzenetet. Ez állt benne:
„ Szegény kicsi Liam szíve összetört. Vajon kifogja meggyógyítani? Az is előfordulhat, hogy senki. De vajon egy ekkora csalódást túl lehet élni?  Az is lehet, hogy nem. Találkozunk a pokolba.
                                              xoxo - Z 

Ez meg mi a franc akar lenni? Azt hittem, hogy ez a Z-s történet már lezárult. Hát úgy néz ki tévedtem. Így is elég bajt okozott már. De addig nem nyugszom, amíg ki nem derítem, hogy ki ez.

2013. május 26., vasárnap

23.rész

*Zayn*
Már elég régóta bent volt a szobájában.Kezdtem kicsit aggódni.Az asztalnál már csak Tim,Cece,Harry, Theo,Sandy,Paul,Liam és én ültünk néma csöndben.A történtek után senki se tudott megszólalni.Egy fél óra múlva Sandy és Theo elmentek.
-Elnézést.-motyogtam,majd felálltam az asztaltól és elindultam Gwen szobája felé.
Megálltam az ajtó előtt,mély levegőt vettem és óvatosan bekopogtam.
-Menj innen!-kiabált ki.
-Gwen,beszéljük meg ezt az egészet.-kérleltem.
-Menj innen Zayn.-mondta.
Fél órán keresztül próbálkoztam,hogy bejussak a szobába,de nem engedett be.Így hát visszamentem az asztalhoz.Időközben már Harry és Paul is elment.
-Na mire jutottál Gwenny-vel?-kérdezte Cece.
Csak a fejemet ráztam.
-Makacs és nem enged be.-mondtam szomorkásan.
-Majd megenyhül.-mondta Liam.
Rá néztem és érzelmek sorai száguldottak végig bennem. 
Harag,megvetés,szomorúság,de legfőképpen a csalódottság.Nem hiszem el,hogy ezt tette velem.Azt hittem Liam nem ilyen.Ennyi év barátságát csak úgy félredobta.Bele gondolt egyáltalán,hogy mit fogok érezni ha megtudom? Fogalmam sincs.
-Remélem,úgy lesz ahogy mondod.-motyogtam.
-Zayn..-kezdte.-Nem gondolod,hogy meg kéne beszélnünk?
-De jó lenne.-mondtam elhaló hangon.
-Tim,drágám.Nekem most jól esne egy kiadós séta.Velem tartasz?-kérdezte a férjétől Cece.
-Természetesen.-mondta Tim és felálltak az asztaltól és elindultak a lift felé.
Miután Tim és Cece elmentek, csak mi ketten maradtunk a szobába. Azt hiszem ez egy érdekes beszélgetés lesz.
-Zayn van valami amit tudnod kell,mielőtt leülünk megbeszélni ezt a dolgot.-mondta Liam.
-És mégis mi lenne az? Mármint azon kívül,hogy lefeküdtél a barátnőmmel?-kérdeztem gúnyosan.
Vette egy mély levegőt és beletúrt a hajába.
-Zayn...az a helyzet,hogy szeretem őt.-mondta a cipőjét fixírozva.
-Hogy...hogy mi?- kérdeztem alig hallhatóan. Csak meredtem rá és próbáltam feldolgozni,amit az előbb mondott.
-Igen,jól hallottad szeretem őt.-mondta suttogva.
Idegesen beletúrtam a hajamba és végig simítottam a borostámon. Fogalmam sincs,hogy mit kell tenni olyan helyzetbe,amikor a legjobb barátod beleszeret a barátnődbe.
- Zayn ezt muszáj megbeszélnünk.-mondta,mert látta rajtam,hogy még mindig nem jutok szóhoz. -És ezt Gwen-nel is megkell beszélni.
Egyenlőre nem szóltam semmit,csak a tornacipőmet fixíroztam,majd felnéztem Liam-re és egyetértően bólintottam.
Némán néztük egymást és vártuk,hogy valaki végre mondjon valamit. A csendet egy édes,jól ismert,halk hang törte meg.
-Srácok beszélhetnénk? 
Mindketten a hangirányába fordultunk Liam-mel. Gwen volt az. Még kisírt szemekkel is gyönyörű volt.
-Persze,hogy beszélhetünk.-mondta Liam. -Gyere.
Bejött a nappaliba és leültünk a kanapéra,ő pedig a velünk szembe lévő fotelba.
Vettem egy mély levegőt,majd belekezdtem a mondandómba. 

*Gwen*
Csak ültem és hallgattam a fiúk mondandóját. Mélyen a gondolataimba merültem. Talán ez volt Z negyedik akciója arra,hogy szétválasszon minket Zayn-nel? Hát persze,hogy az volt. Elérte,hogy több időt töltsek együtt Liam-mel,hogy beleszeressek. Na várjuk,egy kicsit. Én nem lehetek szerelmes Liam-be. Vagy mégis?  Na vegyük csak végig az elmúlt hónapok eseményeit.
Ki volt ott velem,amikor megjelent Andy és napvilágra kerültek a múltamból dolgok,s emiatt szakítottunk Zayn-nel? Ki volt aki a tartotta bennem,amikor Zayn kórházban volt? Ki volt az aki mindig készségesen a segítségemre sietett,amikor valami problémám volt Zayn-nel?  A válasz: Liam.
Ez hogy fordulhatott elő?
A gondolatmenetemet Liam kérdése szakította a félbe.
- Gwen neked jelentett valamit a szex?-kérdezte. 
Hirtelen fogalmam sem volt róla mit válaszoljak. Csak bámultam magam elé és azon gondoltam mit válaszoljak. Szeretem Zayn-t, de szeretem Liam-et is. Édes istenem,mi a szart csináljak most?
-Nem,nem jelentett semmit.-hazudtam egy szemrebbenés nélkül.  Mindig is jó hazudozó  voltam és eddig akárkinek is hazudtam soha nem jött rá,hogy nem mondok igazat.Eddig soha nem fájt ennyire egy hazugság,mint most.
-Na és most mi legyen?-kérdezte Zayn. 
- Szerintem ezt most Gwen-nek kell eldöntenie.- mondta Liam.
-Ugye tudjátok,hogy ezt a döntést nem tudom az egyik pillanatról a másikra meghozni? -kérdeztem.
-Igen,tudjuk.De nem is várjuk el tőled,hogy már ma döntést hozzál ez ügyben.-mondta Liam.
Egy percig csendben ültünk és néztük egymást. A csendet a nagymamám és a nagypapám nevetése törte meg,amikor kiléptek a liftből.Mikor odaértek hozzánk mindhárman felálltunk.
- Cece,Tim nagyon örültem,hogy itt lehettem.Nagyon finom volt minden.-mondta Zayn.-Sajnálom,de most mennem kell.
-Én köszönöm,hogy itt voltál.-mondtam a legédesebb hangján a nagymamám.
Liam is elköszönt a nagyszüleimtől és tőlem,majd elrohant a lifthez. A nagyszüleim visszavonultak a szobájukba.Az ő elmondások szerint azért,hogy pihenjenek,de én tudtam,hogy Cece csak kettesben akar hagyni Zayn-nel.
-Gwen,én nagyon szeretlek.Nem is tudom mit kezdenék magammal,ha nem engem választanál.-mondta.- De ha esetleg Liam-et választod és valami nem úgy menne majd köztetek a dolgok,rám mindig számíthatsz majd ugye tudod?
-Igen,tudom.De szépen kérlek te ne gondolkodj ezen.Elég lesz nekem meghozni ezt a döntést.-mondtam és megfogtam a kezét.
Közelebb lépet,a szabad kezét lassan a tarkómra csúsztatta és magához húzott. Gyengéden megcsókolt. Visszacsókoltam,majd elhúzódott.
-Mennem kell.-mondta,majd egy szűzies csókot nyomott az ajkaim és elindulta az lifthez.
Miután a liftajtó becsukódott,egyedül maradtam a nappaliba egy nehéz döntéssel a vállamon. 
Leroskadtam a kanapéra,a kezeimbe temettem az arcom és sírni kezdtem.

2013. május 15., szerda

FONTOS!!!!!

Sziasztok!
Igen,megint magyarázkodok.Sajnálom,hogy nem hoztam mostanában új rész,de megint nem úgy állnak a dolgok,ahogy szeretném.Na jó hagyom a hattyú halálát későbbre és inkább a tárgyra térek. 
Szóval először is azért nem hoztam mostanában új részt,mert adódott némi problémám ami elvette a kedvem az írástól.Másodszor mivel itt az év végi hajrá és van  egy pár tantárgy amiből nem épp úgy állok,ahogy kéne,ezáltal a tanulás miatt nincs időm az írásra.(Gondolom megértitek,hogy számomra a tanulás kicsivel fontosabb,mint az írás.)Harmadszor egész héten vizsgázom angolból(az írásbeli részén már túl vagyok),de pénteken van a szóbeli,amire nagyon készülök,azáltal megint nem tudok írni.Pedig úgy terveztem,hogy a héten hozok egy részt,de ez a vizsga nagyon fontos nekem,mivel ezen múlik az év végi jegyem is,ezáltal szeretném jól megcsinálni.Negyedszer pedig,nem akarok hazudni senkinek,de a legutóbbi rész óta semmi ötletem sincs.Ez is egy ok,amiért nem hoztam részt.Elkezdtem írni,de a negyedénél abbahagytam,mert nem tudtam tovább folytatni. Mivel nem tudom,hogy mennyire várjátok az új rész vagy hogy egyáltalán még kíváncsiak vagytok a folytatásra kérlek írjátok komit,hogy mi a véleményetek eddig a blogról. Különben is nagy szükségem van a támogatásotokra,mivel eléggé egy önbizalom hiányos  perszóna vagyok. Ha nincs aki támogasson,akkor azt úgy veszem,hogy amit csinálok az rossz. Szóval nagy szükségem lenne a támogatásra.
Na jó nem rinyálok tovább.
Félig-meddig megígérem,hogy péntek végre túl vagyok a vizsgán,ha nem is aznap délután,de legkésőbb hétvégén hozok új részt.

Köszöntem a figyelmet. :)♥

U.I: Az jutott az eszembe,hogy mi lenne,ha csinálnék a blognak egy facebook csoportot,hogy első kézből értesüljetek mindenről? Várom a komikat:)

2013. április 19., péntek

22.rész

*Gwen*
A telefonom csörgésére keltem.Nem csak én ébredtem fel rá,hanem Liam is.Azóta itt vagyok nála mióta összevesztem Zaynnel,vagyis már lassan egy hete.
-Ki az aki ilyen korán hív?-kérdezte Liam.
-Fogalmam sincs.-mondtam,majd elvettem az éjjeli szekrényről és felvettem.-Haló?
-Szervusz édesem,felkeltettelek?-kérdezte a nagymamám.
-Hát ami azt illeti igen,de mondjad nagyi mi van.-mondtam.
-Csak azt akartam kérdezni,hogy ugye te is jössz-e a hagyományos hálaadási ebédre?-kérdezte.-Mindenkit meghívtam,aki ott szokott lenni.
-Nagyi,az a helyzet,hogy idén inkább ki hagynám,mert nem vagyok valami jól.-próbáltam füllenteni.
-Ne néz már madárnak,kislányom.-mondta a nagyi.-Tudom jó,mikor füllentesz,hiszen szinte én neveltelek fel.Arról nem is beszélve,hogy hálaadásra haza jön a nagyapád és a nagyanyád Ausztráliából és az egy szem unoka közli,hogy mert nincs kedve,ezét nem jön el a hagyományos hálaadási ebédre.Hát igazán szégyellhetnéd magad kislányom.Szóval jössz és kész téma lezárva.Nincsen apelláta.Megérteted?
-Uh..igen nagyi,felfogtam.-nyögtem fel.-Ott leszek,ne izgulj.
-Akkor rendben.Ott találkozunk.-mondta.De szépen öltözz fel.További szép napot,drágaságom.
Leraktam,majd a telefonom visszatettem a helyére.
-Ki volt az és mit akarat?-kérdezte Liam.
-A nagyanyám,hogy mindenképp jelenjek meg a hagyományos hálaadási pucc parádéján.-mondtam.
-Ó..tényleg az ma van.Még a meghívót is megkaptam.-csapot a homlokára Liam.
-Semmi kedvem sincs elmenni.De a nagyanyám,ha egyszer kiadja a parancsot,akkor azt teljesíteni kell.-forgattam a szemeim.
-Ne izgulj,elmegyünk,mosolygunk,túl esünk a dolgokon és haza jövünk.-mondta és fölém mászott.
-Igazad van.-sóhajtottam.
-Tudom,nekem mindig igazam van.-mondta,majd vadul megcsókolt.
Gyorsan lezavartunk egy gyors menetet,illetve kettőt,ha a fürdőszobai akciót is számítjuk.Hamar elkészültünk.Még indulás előtt,meg álltam a tükör előtt és megigazítottam a barna pánt nélküli ruhám,ami feszesen simult a testemhez.A hajamat is megigazítottam egy kicsit,majd hirtelen két erős kar ragadta meg a derekam.
-Indulhatunk?-kérdezte Liam és megcsókolta a nyakamat.
-Menjünk,essünk túl rajta.-mondtam és sóhajtottam egyet.
Az út a nagyszüleim lakosztályáig ahhoz képest,hogy csak fél óra,olyan érzésem volt,mintha már vagy napok óta utaztunk volna.

*Zayn*
Semmi kedvem se volt elmenni Cece hagyományos hálaadási ebédjére.Nem is kellett volna elmenjek,ha az anyu be nem jelenit,hogy apunak üzleti útra kellett mennie,a kisebbik húgom beteg és ő otthon marad vele,az idősebb húgaim pedig moziba mentek a barátaikkal.Így hát nekem kell képviselnem a családom.Mindig is tudtam,hogy Gwen gazdag családból származik,de ő miután betöltötte a tizenhetet már nem kért a nagyanyja pénzéből.Most így jobban belegondolva,miért nem a nagyanyjától kért kölcsön Gwen. Ha Cece-től kért volna kölcsön,akkor talán az az egész nem történik meg.
Megcsináltam a hajam,majd lementem a földszintre.Megálltam a tükör előtt és megigazítottam az öltönyöm és a nyakkendőm.Anyu megállt mögöttem és engem nézet a tükörben.
-El se hiszem,hogy az én kis fiamból,ilyen fess fiatal ember lett-mondta mosolyogva.
Nem mondtam semmit csak megfordultam és szorosan átöleltem.Lehet engem gyerekesnek hívni,de egy ölelés az anyukámtól bárminél többet jelent nekem.
-Na indulj,nehogy dugóba kerülj és elkéss.-terelt az ajtó felé-Tudod milyen zsúfoltak az utak az ünnepek alatt.
-Igen,anya tudom.-mondtam és még egyszer megöleltem.
-Remélem ma megtudjátok beszélni a dolgokat Gwenny-vel.-mondta reménykedve.
-Igen,én is remélem.-motyogtam magam elé és kiléptem az ajtón.
Beszálltam a kocsiba és elindultam a Hilton Hotel felé.Miért van olyan érzésem,hogy ebből az ebédből semmi jó se fog kisülni.

*Gwen*
Mikor megérkeztünk már mindenki ott volt,kivéve Zayn-t.Köszöntem a srácoknak,majd 
bementem a nappaliba,hol Eleanor,Lauren,Sandy és a nagymamám beszélgettek.Köszöntem nekik is,majd hirtelen megjelent -isten se tudja,hogy honnan-a nagyapám.
-Szia nagyapa.-köszöntöttem mosolyogva.
-Oh..Gwenny.-ölelt meg.-De régen nem láttalak már.
Ő is leült közénk,majd a fiúk is csatlakoztak hozzánk.Beszélgetünk,nevettünk.Idő közben Zayn is megérkezett.A nagymamám betessékelte a nappaliba,majd leült Niall mellé,pont velem szembe.
Tovább folytattuk a társalgást.A beszélgetés alatt végig magamon éreztem Zayn tekintetét.Talán csak a ruha miatt nézett.Mondhatnám ezt is,de az csak a fél igazság.
Időközben Dorota a házvezetőnő bejött szólni,hogy kész az ebéd.Mindenki betömörült az ebédlőbe,majd helyet foglalt.Az asztal két végén a nagyszüleim ültek.A jobb oldalon Sandy,Lauren,Eleanor és én,a bal oldalon Theo,Niall,Louis,Zayn és Liam foglalt helyet.
Mielőtt kihozták volna a levest,kinyílt a lift ajtó és Brooke lépett be az ebédlőbe.
-Boldog hálaadást mindenkinket.-köszönt mosolyogva.-Remélem nem késtem el nagyon.
-Ó..Brooke,drágám.-állta fel a nagyi.-Dehogy késtél el.Gyere és csatlakozz hozzánk.
Már csak mellettem volt,hely úgyhogy oda ült. Brooke érkezése után az egész ebéd alatt,szinte tapintani lehetett a feszültséget. Mindenki tudta,hogy mi történt és hogy nem Zayn hibája volt.
Amikor elértünk a desszerthez,nagyapának feltűnt,hogy nagyon feszült a hangultat,így megpróbált beszélgetést kezdeményezni.

zene:http://www.youtube.com/watch?v=pBI3lc18k8Q

-Meséljetek gyermekeim,kivel mi történt az utóbbi időbe!-mondta nagyapa.
-Velünk nem történt semmi érdekes,csak volt egy kis apró vitánk.-mondta Louis.
-Apró? Te azt nevezed aprónak? Mi lenne ha észhez térnél végre Louis.-mondta El idegesen.
-El ne itt kérlek.-próbálta csitítani Lou.
-Jó akkor nem itt.Elnézést.-mondta El és elviharzott az asztaltól.
-Én is elnézést kérek.-mondta Louis és El után szaladt.
-Nem akartuk,hogy kitudódjon és a média ezen rágódjon,de én és Niall szakítottunk.-mondta Lauren.
-Ha már itt tartunk,akkor azt is elmondhatod,hogy miért.-mondta gúnyosan Niall.
-Azért..azért... mert....-dadogott Lauren.
-Ilyen kor bezzeg csak dadogsz.Azért szakítottunk,mert Lauren megcsalt.-mondta Niall.-Engedelemmel.-mondta és ő is elment az asztaltól.
-Sajnálom.-mondta Lauren és eltűnt Niall után.
-Ha már mindenkinek őszinteségi rohama van,akkor mond már el Gwenny,hogy kivel és mit csináltál az elmúlt egy héten.-vigyorgott kajánul Brooke.
-Én...én..-dadogtam és végig néztem az asztalnál ülőkön.
Theo,Sandy,Liam,Zayn,Harry,Paul(időközben ő is megérkezett),nagyapa és a nagyi.Mind engem nézte és várták a válaszom.
-Hogy is mondtad Gwen? Hogy Liam-mel voltál és lefeküdtetek?-gúnyolódott Brooke.
Újra körbe néztem mindenkin.Az arcokra döbbenet ült ki.Legutoljára Zayn-re néztem.
Az arca kifejezéstelen volt.Bárcsak tudnám mit gondol most.
-Te ezt honnan tudod?-kiabáltam.
-Megvannak a forrásaim.-vigyorgott továbbra is.
-Gwenny ez igaz?-kérdezte a nagyanyám hüledezve.-Andy,Zach,Zayn és most Liam is?
-Én...igen,de Zach-el és Zayn-nel jártam is.-mentegetőztem.
Megtörtént az amitől féltem.Zayn kiakadt elkezdett velem és Liam-mel kiabálni.Olyan dolgokat vágott a fejemhez,hogy még a szám is tátva maradt.De igazán az utolsó szava talált szíven a legjobban.Azután elvesztettem a türelmem és elrohantam az ottani szobámba sírva.Soha nem fogom elfelejteni Zayn dühös és egyben csalódott tekintetét,Liam arcát amire a szégyen volt kiülve,Harry,nagyapa és nagymama meglepődött arcát.De amit végképp nem fogok elfelejteni az Brooke arca,amin egy diadalittas vigyor ült.

2013. április 11., csütörtök

Közlemény

Sziasztok:)
Gondolom észre vettétek,hogy nem hoztam mostanában új részt.Egyrészt azért van,mert  semmi ötletem nem volt és még mindig nincsen.Másrészt pedig ezért,mert mostanában nem épp úgy alakultak a dolog körülöttem,ahogy szerettem volna.Még így egy hét elteltével is eléggé magam alatt vagyok.Néha úgy vagyok vele,hogy most hozok új részt,de megnyitom a bloggert és elmegy a kedvem tőle.Na mindegy,nem siránkozni szeretnék,hanem a segítségeteket szeretném kérni.
Nagyon sokat segíteni nekem,ha kommentbe leírnátok,hogy mit szeretek és mit nem szerettek a blogba,min kéne javítanom vagy azt is leírhatjátok,hogy mit szeretnétek,hogy alakuljon a történet,hátha akkor nekem is megjön az ihletem.Írhattok véleményt mindenről.Negatívumot és pozitívumot is egyaránt elfogadok.Ez tényleg nagyon sokat segíteni nekem.
Még meg is szeretném köszönni,hogy vannak akik olvassák rendszeresen és mindig kommentelnek és támogatnak,mert néha az az érzés uralkodik el rajtam,hogy én csak saját magamnak írok és a kutyát se érdekli.Tényleg nagyon köszönöm és nagyon hálás vagyok nekik.

2013. április 3., szerda

21.rész

*Zayn*
Még így két nap után se tudom felfogni,hogy megtettem.Hogy tehettem ezt Gwen-nel? És pont a legjobb barátnőjével? Hiába próbálom magam nyugtatni azzal,hogy részeg voltam az nem mentség arra,hogy megcsaltam.Nem hiszem el,hogy megtettem.Mi fogok neki,mondani ha ma haza jön.Talán egy pár napig titkolom és majd csak utána mondom el neki.Nem.Nem bírnám eltitkolni előle.Jobb ha én mondom meg neki,mint hogy Z tegye.Hat óra van.Fél óra múlva landol a gépe.Idegesen beletúrtam a hajamba és fel alá járkáltam a szobába.Egyszer csak megcsörrent a telefonom.Egy új üzenet.Felvettem a telefonom az ágyról és megnyitottam a üzenetet.
        ,,Legközelebb a megcsalod a barátnődet,akkor legalább a függönyt húzd be.Soha nem    tudhatod,hogy ki látja amit csinálsz.
                                                        -Z
                                                         



    -A kurva életbe.-kiabáltam és belerúgtam a szekrénybe.Könnybe lábadt a szemem,majd sírva a földre rogytam.Nem veszíthetem el megint.Felvettem a telefonom és tárcsáztam Gwen számát.Csörgött,csörgött,csörgött,majd kinyomta.Nem hiszem el,hogy megint összeveszünk.Nem tudom ki ez a Z és miért akar minket szétválasztani,de ha megtudom,hogy ki az és miért csinálja ezt,megkeresem és saját kezűleg tekerem ki a nyakát.


*Gwen*
Miután leszállt a gépem és összeszedtem a csomagom,megcsörrent a telefonom.Előhalásztam a zsebemből és rá néztem a képernyőre.Zayn volt.Kinyomtam és a névjegyzékből kikerestem Liam számát,majd tárcsáztam.Három csörgés után felvettem.
-Szia Liam.-köszöntem.
-Szia Gwen.Miújság?-érdeklődött.
-Kérhetnék egy szívességet?-kérdeztem.
-Persze,mondjad.-mondta.
-Eljönnél értem a reptérre?-kérdeztem elhaló hangon.
-Persze,ez nem kérdés.mondta nevetve.-De miért nem Zayn megy? Nem ér rá vagy mi?
-Hát ez elég bonyolult.-mondtam suttogva.-Majd elmesélem.
-Rendben.-mondta.-Maradj ott,ahol vagy,egy fél óra és ott vagyok.
-Köszönöm Liam.-köszöntem meg.
-Nagyon szívesen,bármikor.-mondta, majd letette.
Amíg vártam Liam-re,addig vettem a büfébe egy szendvicset,mert időközben megéheztem.Miután megvettem,leültem a egy padra és a szendvicsemet majszolva vártam.Egy fél óra múlva meg is érkezett Liam.
-Szia Gwen.-köszönt és megölelt.
-Szia Liam.-öleltem meg én is.
-Milyen volt New York?-kérdezte.
-Egész jó,egy apró kellemetlenségtől eltekintve.-mondtam ingerülten.-Amúgy össze futottam Danielle-lel.Nem is mondtad,hogy szakítottatok.
-Ja,hát..öö..ige.-mondta lehajtott fejjel.-Tudod a munka,meg rájöttünk,hogy nem igen illünk össze.De ez most mindegy.Mesélj,miért is nekem kellett érted jönnöd.
Alaposan körbe néztem,majd mélyen a szemébe néztem.
-Ezt,majd inkább a kocsiba elmesélem.-mondtam.
-Oké,úgy is van elég időnk.-mondta.
Megfogta a bőröndömet,majd elindultunk a kijárat felé.Pár perc múlva már a kocsiba ültünk és haza felé vettük az irányt.
-Na mi is ez az egész?-kérdezte újra.
Mély levegőt vettem,majd bele kezdtem a mondandómba.
-Tegnap miután végeztem a munkával beugrottam a Starbucks-ba egy kávéért.Éppen jöttem kifelé,amikor összefutottam Dani-vel,de ez most nem lényeges.Rövid ideig beszélgettünk,majd elköszöntünk egy mástól,mert éppen sietett valahova.Ezután visszaindultam a szállodába,de félúton kaptam egy sms-t Z-től. Zayn említette neked Z-t?
Nem mondott semmit,csak komoran bólintott.Egy újabb mély levegőt vettem és előhalásztam a telefonom a kabát zsebemből,megnyitottam a tegnapi sms-t,majd miután Liam leparkolt a ház előtt átadtam neki a telefont,hogy meg tudja nézni az sms-t.
A szemei kikerekedtek és egy percig csak tátogott,mert nem tudott mit mondani.Láttam rajta,hogy kiakarja mondani,de nem tudja.Így megkönnyítettem a dolgát és én mondtam ki.
-Igen,jól látod.Zayn megcsalt engem aznap este miután elmentem.-mondtam és a könnyeim folyni kezdtek.-És nem is akárkivel,hanem a legjobb barátnőmmel.
-Gwen...-kezdte és letört egy könnycseppet az arcomról.-Biztos vagyok benne,hogy Zayn soha nem tett volna ilyet.Brooke itatta le.Láttam.Sőt a többiek is látták.
Erre nem tudtam mit mondani.Nem szólt egyikőnk se.Mire sikerült valamelyest megnyugodom megköszöntem neki,hogy elhozott és kiszálltam.Kivettem a bőröndöm,a csomagtartóból,elköszöntem tőle és csak azután indultam be,miután elhajtott.Megálltam az ajtó előtt,a kezemet a kilincsre tettem,de nem nyitottam még ki.
-Ennek a meccsnek még nincs vége.Még csak most kezdődik.-gondoltam,majd bementem.

*Zayn*
A nappaliban ültem,amikor hallottam,hogy nyitódik,majd csukódik a bejáratni ajtó.Mint egy örült,úgy rohantam ki az előszobába.Ő volt az.Csak néztük egy mást némán.Most itt van a nagy pillanat,muszáj elmondanom neki.Ez az a dolog,amit nem titkolhatok előle.Már éppen beszédre nyitottam a számat,amikor láttam,hogy könnybe lábad a szeme  és ez egyik kezét felemelve arra utasít,hogy nem mondjak semmit.Ennek eleget tettem és becsuktam a számat.A könnyei folyni kezdtek és kiabálni kezdet.
-Remélem azt akartad mondani,hogy nagyon élvezted.-kiabált.-Három nap Zayn.Három nap.Olyan nehéz lett volna kibírni nélkülem?
-Gwen..az...nem...úgy volt..-próbáltam mentegetőzni.
Tudtam,hogy ebben a veszekedésben nem lesz kegyelem.Megbántottam.Újra.Ki tudja lehet,hogy meg fogom tenni újra és újra,de én ezt nem akarom.Mindketten sírtunk és kiabáltunk.Próbáltam neki elmagyarázni,hogy hogy történt ez az egész,de nem érdekelte.
-Tudod,mit.-kiabálta.-Remélem boldogok lesztek együtt.
-Gwen,értsd meg végre én nem akartam.-sírtam.
-Nem érdekel Zayn.-mondta.-Nem érdekel.
Már az ajtó előtt állt és a kilincset markolta.
-Gwen kérlek..-kérleltem.
-Nem Zayn.-sírt.-Kérlek csak hagyj békén és ne hívj.
Ezzel kilépet az ajtón és ott hagyott egyedül az előszobába.Hosszú percekig csak bámultam az ajtót,majd sírva összerogytam a szoba közepén.

*Gwen*
Sírva róttam az utcákat.Csak sétáltam körbe-körbe a környéken.Elővettem a mobilom a kabátom zsebéből,hogy megnézzem az időt.Már tizenegy óra volt.Mivel haza ezek után nem fogok menni,mehetnék Lauren-hez,de ő most biztos Niall-el van szóval ő kilőve.Brooke-hoz ezek után semmiképpen se megyek.Sandy is biztos Theo-val van valahol.Harry szokásához híven biztos valahol bulizik,Louis pedig Eleanorral van.Így már csak egy ember jöhet szóba.Éppen abba az utcába sétáltam,ahol lakik.Mikor odaértem a házhoz,megálltam az ajtó előtt.Egy percig haboztam,majd megnyomtam a csengőt.Hosszú percekig álltam ott,de senki nem jött ajtót nyitni.Majd,mikor már indultam volna el,amikor kinyílt az ajtó. Liam egy szál boxerben állt az ajtóba és meglepődve nézett rám.Amikor megláttad a kisírt szemeimet a meglepődést aggodalom váltotta fel.
-Gwen,minden rendben van?-kérdezte aggódva.
-Nem.-mondtam és újra sírni kezdtem.-Összevesztünk Zayn-nel és azt hiszem,hogy végleg vége van.
-Istenem,sajnálom.-mondta.-De ne áll ott gyere be és maradj itt éjszakára aztán,majd reggel kitaláljuk mi legyen.
-Köszönöm Liam.-mondtam és megtöröltem a szemem.-Ma már másodjára.
Egy bögre forró tea mellett elmeséltem neki,hogy mi is történt,majd vettem egy jó forró fürdőt.Liam adott kölcsön Dani ott maradt fehérnemű között egyet és a saját pólói közül egyet,amibe aludhatok.Amíg fürödtem,addig ő megágyazott nekem a vendégszobába.Miután végeztem a fürdővel,mielőtt elmentem volna lefeküdni bementem Liam-nek jó éjszakát kívánni és megköszönni újra,hogy itt maradhatok.
Óvatosan bekopogtam az ajtaján,majd a szabad felkiáltás után benyitottam.Éppen az éjjeli szekrényén pakolászott valamit,amikor beléptem.Nem volt rajta más csak egy boxer.Nem tudtam megállni,hogy végig ne nézzek a kidolgozott,izmos felső testén.
-Öö...Gwen?-kérdezte.
-Ö..ne haragudj...csak azért jöttem,hogy megköszönjem megint,hogy itt maradhatok meg hogy jó éjszakát kívánjak.-mondtam.-Szóval még egyszer köszönöm és jó éjszakát.
Ezzel sarkon fordultam és az ajtó felé indultam volna,ha két erős kéz el nem kapja a csípőmet.
Maga felé fordított,majd közelebb vont magához annyira,hogy a mellkasaink összeértek.
-Gwen...van..-kezdte.-Van valami amit elakarok mondani.
-És még is mi lenne az?-kérdeztem és érezte,ahogy elpirulok,de fogalmam se volt miért.
-Igazából azért szakítottam Dani-vel,mert már nem szerettem úgy,mint régen.-mondta mélyen a szemembe nézve.
A szívem hevesen vert a helyén.Jaj,ne,Ez túl ismerős szituáció.Túl ismerős szavak.
-Gwen én azt hiszem,hogy beléd szerettem.-mondta halkan.

zene: http://www.youtube.com/watch?v=G8xIUr3oMfA

Csak bámultam rá.Erre most mit kéne mondanom.Fogalmam sincs.Kezei óvatosan becsusszantak a póló alá és az oldalamat kezdte el simogatni.Még mindig csak néztük egymást.Abban a percben fogalmam se volt,hogy mi történt velem,de rá vetettem magam Liam-re.Vadul csókolóztunk,majd felemelt én pedig a lábaimat a dereka köré kulcsoltam.Az ágyhoz vitt,majd lerakott rá és fölém mászott.Egy határozott mozdulattal letépte rólam a pólót.Mivel nem viseltem melltartót rögtön neki is eset a mellem kényeztetésének.A számat kéjes nyögések hagyták el.Egy idő után megelégeltem,majd fordítottam a helyzetünkön.Szenvedélyesen megcsókoltam,majd végig csókoltam a mellkasát.Amikor elértem a boxeréhez egy határozott mozdulattal eltávolítottam róla.Mit ne mondja,nagyobb volt mint Zayn-né.Lassan elkezdtem mozgatni a kezem a "kicsi Payne-nen".Úgy látszik élvezte,mert minden egyes mozdulatomat egy férfias nyögéssel díjazta.Amikor már láttam rajta,hogy nemsokára eléri a csúcsot abbahagytam.
-Ezt ugye nem gondoltad komolyan?-kérdezte dühösen.
-De nagyon is komolyan gondoltam.-vigyorogtam
-Akkor van egy sajnálatos hírem kislány.-mondta.-Nagyon rossz emberrel kezdtél ki.
Újra fordította a helyzetünkön,így fölém került.A bugyi egy félpillanat alatt lekerült rólam.Átnyúlt felettem és valamivel babrálni kezdett az éjjeli szekrényen.Kibontotta az ezüstös csomagolást,majd felhelyezte magának az óvszert.
-Kész vagy?-kérdezte.
-Igen.-suttogtam.
Elhelyezkedett,majd egy határozott mozdulattal belém hatolt és kíméletlenül tolni kezdett.Annyira fájt,hogy egy könnycsepp kicsordult a szememből.Ekkorával még nem volt dolgom.Egy pár perc után  fájdalom helyét az élvezett vette át.Mindkettőnk száját kéjes nyögések hagyták el.Izzadt testünk egyszerre mozgott.Biztos voltam benne,hogy a körmeim nyomott hagytak Liam hátán.Én egy hangos sikítás,ő pedig egy férfias nyögés kíséretében ment el.Még egy pár levezető tolást végzet,majd lemászott rólam.Eltávolította az óvszert,majd kidobta,majd visszafeküdt mellém.Igazán fülledt éjszaka volt.Egy pár perc pihenő múlva újabb menet következett.Egy éjszaka alatt vagy a létező összes pózt kipróbáltuk.Most már értem miért mondta Dani annak idején,hogy Liam mindenféle téren a legmegfelelőbb pasi.

2013. március 31., vasárnap

20.rész

*Gwen*
-Muszáj elmened?-kérdezte Zayn miközben,mint az örült pakoltam be a ruháimat a bőröndbe.-Nem mehet valaki más?
-Nem,nekem kell mennem.-mondtam.
-Mégis mit fogok csinálni addig nélküled?-kérdezte "durcásan".
-Nem tudom,azt amit eddig,amikor nem vagyok veled.-mondtam és egy újabb ruha kupacot dobtam be.-És különben is csak három napra megyek el,nem örökre.
-De akkor is.-nyávogott.-Megfogok örülni nélküled egy hétig,mindkét értelemben.
-Miért én szerinted nem szoktam megőrülni,amikor turnézol?-kérdeztem.-És az még nem is csak egy hét,hanem több hónap.Ha én kiszoktam bírni,akkor te is kifogod.
-De amikor legutóbb turnén voltam,akkor még ott volt neked Zack.-mondta.-Nekem meg nem lesz itt senki.
-Akkor így jártál.-mondtam vigyorogva és közelebb léptem hozzá.-És ha hiányzom,akkor majd randizol a kezeddel.
-Ugye tudod,hogy ezt most nem kellett volna mondanod?-kérdezte perverzül vigyorogva.
-Igen,tudom.-mosolyogtam és még közelebb léptem.
A kezemet a mellkasára tettem,majd végig húztam rajta egészen az övéig.Érzetem,ahogy az ujjait a csuklóm köré zárta,ezzel megállítva a mozdulatomat.Mély levegőt vett.
-Hánykor is indul az a rohadt gép New York-ba?-kérdezte.
-6-kor,de még pakolnom kell és még van egy pár dolog,amit el kell intéznem.-mondtam és elindultam a szekrény felé,de a csípőmnél fogva visszarántott.

zene:http://www.youtube.com/watch?v=6kjaagQcYkc

Ajkait vadul az enyémnek nyomta.Vadul csókolóztunk,majd felemelt,a lábaimat a csípője köré fontam.Félkézzel lesöpört mindent a smink asztalomról és ráültetett.Ajaki a nyakamra tapadtak és szívni kezdte az érzékeny részen.Egy nyögés hagyta el a számat.Kezeim a pólója alá vándoroltak,megragadtam az alját és lerántottam róla.Az én felsőm is hasonló sorsra jutott,majd a további ruhadarabjaink is.Rajtam már csak a fehérneműm volt rajta pedig a boxere. Újból felemelt és ledobott az ágyra,de a csókot nem szakította meg.Végig csókolta a nyakam,a mellem közti rész,a hasam egészen a bugyi széléig,majd felfelé megismételte a mozdulat sort.Gyengéden a hátam alá nyúlt és kikapcsolta a melltartóm.Lassan lehúzta a vállaimról a pántokat,kibújtam belőle,majd eldobta.Gyengéden masszírozni kezdte a mellemet.Egy újabb nyögés hagyta el a számat.Amíg Zayn a melleimmel munkálkodott addig én a kezemet lassan végig vezettem a mellkasán,majd a boxerénél megálltam.Éreztem,hogy már kellőképpen fel van izgulva.Óvatosan megszorítottam a kis Malik-ot,ezt pedig egy mély,öblös nyögéssel díjazta.
-Szerintem hagyjuk el ezeket a mellékes dolgokat és térjünk a lényegre.-sürgetett zihálva.
-Igen,jobb lenne.-mondtam.
Egy határozott mozdulattal eltávolította rólam és magáról az utolsó ruhadarabot is,majd a egy határozott mozdulattal belém hatolt.Ez az aktus más volt,mint a többi.Ez nem csak egyszerű szex volt,hanem annál több.Szeretkeztünk.Mindent kizártunk magunk körül és csak egymásra figyeltünk.Izzadt testünk össze ért,nem éreztem más csak őt.A bőrét,a leheletét a nyakamon,az egész testét.
-Zayn én...mindjárt.-ziháltam.
-Én is Gwen..-mondta.
Egy perccel később mindkettőnkön végig söpört az élvezet.Még tolt rajtam egy párat,majd kihúzta magát belőlem és mellém feküdt.
-Jó utat Gwen.-mondta.-Amíg nem vagy itt velem,emlékezz erre.
Egy szenvedélyes csókot váltottunk,majd fel álltam és onnan folytattam a dolgokat,ahol abba hagytam.


*Zayn*
Egy óra múlva,a reptérről haza fele tartva megcsörrent a telefonom. Harry volt az.
Felvettem,majd kihangosította,mert vezetés közben utáltam telefonálni.
-Szia Harry.-köszöntem.
-Zayn,haver.-kezdte.-Ma este buli van.A srácok,Lauren,Brooke és Andy is ott lesz.Ha gondolod gyertek Gwen-nel.
-Én megyek,csak egyedül.-mondtam.
-És Gwen?-kérdezte.
-Elkellet utaznia New York-ba,valami munka miatt.-mondtam szomorúan.
-De kár.-sajnálkozott.-Pedig jó lett volna,ha ő is jön,úgy is régen láttuk.De azért te ugye jössz?
-Már mondtam,hogy megyek.-mondtam nevetve.
-Király.-örvendezett.-Akkor tíz kor a Funky Buddha-ban a bárpultnál.
-Rendben.Ott találkozunk.-mondtam és letettem.
Egy örökké valóságnak tűnt,amíg haza értem.Mire haza értem már fél nyolc volt.Gyorsan lezuhanyoztam,megborotválkoztam,felöltöztem,majd neki álltam a hajam beállításának.Mikor végre elkészültem,addigra már fél tízet mutatott az óra.Letrappoltam a lépcsőn,felvette a kabátom,még egyszer megigazítottam a hajam a tükörbe,felkaptam a kocsi kulcsom,kiléptem az ajtón,majd gondosan bezártam.Fél óra alatt ott is voltam.Besétáltam a bárba és rögtön ki is szúrtam a srácokat a megbeszélt helyen.
-Szia Zayn.-köszöntöttek egyszerre.
-Sziasztok skacok.-köszöntem.
-Na akkor,hogy most már mindenki itt van,-kezdte Andy.-itt az ideje,hogy végre igyunk.
Ezzel mindenki egyet értett.Úgy terveztem,hogy nem iszom sokat,de ezt a tervemet Brooke dugába döntötte.Volt egy megérzésem ez elején,hogy direkt le akar itatni,de a negyedik pohár után nem igazán törődtem vele.Egész jól telt az este.Mivel nem voltam olyan állapotba,hogy vezessek Brooke felajánlotta,hogy haza visz,mivel ő úgy is Lauren-nel jött és ő úgy se ivott sokat.A fél órás út,csak pár percnek tűnt.
-Megérkeztünk.-mondta Brooke.
-Köszönöm szépen,hogy haza hoztál.-mondtam és éreztem,hogy kezdek józanodni.
-Igazán,nincs mit.-mondta.
-Várjuk,te hogy fogsz most haza jutni?-kérdeztem.
-Majd fogok egy taxit vagy sétálok.-mondta.
Olyan gyorsan történtek az események,hogy egy perce még a kocsiba ültünk,most meg már az ajtó előtt álltunk.
-Nem,nem azt nem hagyhatom.-mondtam.-Még a végén valaki megerőszakol.
-Majd vigyázok.-mondta mosolyogva.
-Mi lenne,ha itt maradnál?-kérdeztem.-Biztos Gwen se bánná,ha itt lenne.
-Ez nem igazán jó ötlet.-tiltakozott.
-Nyugodtan maradhatsz,nem lesz semmi baj.-nyugtattam.
-Na jó,nem bánom.-egyezett bele.
Nagy nehezen elő kotortam a kulcsot a zsebemből,majd kinyitottam az ajtót.Illedelmesen előreengedtem Brooke-ot,majd én is bementem és becsuktam magam mögött az ajtót és felkapcsoltam a villanyt az előszobába.
-Köszönöm,hogy itt maradhatok éjszakára.-hálálkodott.
-Igazán nincs mit.-mondtam.-Gwen barátai az én barátaim is.
Megpróbáltam levenni a cipőm,de hirtelen elvesztettem az egyen súlyomat és majd nem eldőltem,de Brooke szerencsére elkapott.
-Hopp.-mondtam majd felnéztem rá.
Eddig észre se vettem milyen gyönyörű barna szemei vannak.Álljunk csak meg én nem gondolhatok Brooke-ra.Ez csak a pia hatása.A gondolat menetemet hirtelen valami félbe szakította.Ez Brooke ajkai voltak az enyémen.Elhúzódtam tőle.
-Ne..ne..ezt nem szabad.-mondtam.-Nekem itt van Gwen.
-Amiről nem tud az nem fáj neki.-mondta pimaszul és újra megcsókolt.
Nem tudom mi történt velem,talán a pia volt az oka,de visszacsókoltam.Neki löktem a falnak.Lerángatta rólam a kabátom,majd én is az övét.Felkaptam,a lábait a csípőm köré csavarta,majd felvittem a vendég szobába.Ruhák röpködtek minden felé és megtörtént az aminek nem lett volna szabad.

*Gwen*
Már kér nap eltelt.New York csodás volt.Két nap elteltével,elvégeztem az össze feladatomat,amit a főnököm adott.Éppen a Starbucks-ból jöttem kifelé,amikor összefutottam Danielle-lel.
-Szia Dani.-köszöntem mosolyogva.
-Szia Gwen.-köszönt és megölelt.-De rég nem láttalak.Mi van veled?
-Semmi különleges.-vontam vállat.-Mi van veled? Mostanában nem is láttalak Liam-mel.
-Ja,hát..igen.-mondta szomorkásan.-Már egy hónapja szakítottunk.Nem mondta?
-Öhm..lehet,hogy mondta a srácoknak,de én nem hallottam.-mondtam.-Elég zűrös hónapjaim voltak.Ez az egész Zach meg Zayn ügy.De nagyon sajnálom,olyan jól mutattatok együtt.
-Hát..igen,csak a sok munka meg ilyenek.-mondta.-És tényleg mi van veled meg Zayn-nel? Jól meg vagytok?
-Igen,csak volt pár apróbb nézet elérésünk mostanában,de már minden rendben.
-Hallottam róla.-mondta.-Ki az a szemét aki meglövi?Áá..na mindegy.
-Én se izgatom már nagyon magam rajta.-mondtam.
-Ne haragudj,de most rohanom kell.-mondta.Majd még beszélünk.
Megöleltük egy mást és elindultunk a saját dolgunkra.
Sétáltam haza felé,amikor megcsörrent a telefonom.Egy új üzenet.Megnyitottam,de a látvány ami fogadott arra voltam a leginkább felkészülve.

,,Nocsak nem csak te vagy hűtlen.Ti ketten teljesen összeilletek,vagy nem.Ez volt az elszakítás harmadik foka.És még van hátra három.Egyet ne feledj.Én minden hol ott vagyok.Még most is látlak.
                                                   -Z






Körbe néztem mindenütt azt keresve,hogy találjak egy gyanús alakot aki engem figyel.Csalódnom kellett,mert nem találtam senkit.Újra megnéztem a képet és a könnyeim elkezdtek folyni.Zsebre vágtam a telefonom és futni kezdtem egészen a szállodáig.Nem hisze el.Pont ők.Pont azok,akik a legjobban számítanak nekem.

2013. március 25., hétfő

19.rész

*Andy*
-Mi a jó büdös francot csináltál?-kiabáltam.
-Én megkérdeztem,hogy ki a fontosabb számodra.-mondta Brooke,a körmét piszkálva.-És te rá bólintottál,hogy Gwen,úgyhogy Zayn-t lőttem le.Ha azt mondtad volna.hogy Zayn fontosabb,akkor Gwen-t lőttem volna meg.Ilyen egyszerű.
-Te beteg vagy.Van fogalmad róla,hogy most mit tettél?-üvöltöttem.
-Igen,van fogalmam róla.-vont vállat.-És mondjak valamit? Egyáltalán nem sajnálom.
Erre nem tudtam mit mondani,így idegesen a hajamba túrtam és próbáltam lenyugtatni magam,hogy nehogy olyat tegyek,amit később megbánhatok.
-Most mi van? Ne mond,hogy nem örülsz,hogy eltüntettem Zayn-t az útból.-mondta,a szemöldökét felvonva.-Szabad a pálya,Gwen a tiéd.Persze,csak akkor ha Zayn nem élte túl.
-Te tényleg nem vagy normális.-mondtam idegesen.-Ezzel tönkretettél egy bandát.Arról nem is beszélve,hogy miattad fogom elveszteni a legjobb barátomat.
-Brühühüh,szegény Andy elveszti a legjobb barátját Liam-et.-mondta pimaszul.-Hogy oda ne rohanjak.
Kezdetem elveszteni a türelmemet.Megfogtam a vállait és a kocsinak nyomtam.
-Arról volt szó,hogy a fegyver csak megfélemlítés gyanánt van és nem bántasz senki.-üvöltöttem,kifordulva magamból.-Teljesen tönkre vágtál mindent.Imádkozz,hogy ne haljon meg Zayn.Ha megtörténik,esküszöm,hogy saját kezűleg tekerem ki a nyakadat.És ezúttal nem viccelek,hanem teljesen komolyan gondolom.Megérteted? 
Láttam,ahogy az arcára kiült a félelem,mert már ismerte a másik oldalamat.Azt az oldalamat,ha valamit komolyan gondolok azt meg is teszem.
-Megértetted?-kiabáltam.
-I..igen.-dadogott.
-Rendben.-mondtam és elengedtem.-Melegen ajánlom,hogy több ilyen húzásod ne legyen.Most menj és egy jó ideig nem akarlak látni.
Ezzel fogta magát,beszállt az autóba és elhajtott.
Édes istenem mi lesz még ebből.Idegesen beletúrtam a hajamba,majd a kocsim felé indultam.Beszálltam,de ahelyett,hogy elindultam volna a kormányra hajtottam a fejem.
Én barom hittem neki.Elhittem neki,hogy nem fog bántani senki.Hogy fogom egyáltalán elmagyarázni Gwennek,hogy nem arra bólintottam rá,hogy Brooke lőjön,hanem arra,hogy ő fontosabb számomra,mint Zayn? Várjunk,de még azt se mondhatom el neki,hogy Brooke volt az aki rá lőtt,mert akkor még jobban összetörne.Semmi se jó.Ilyen gondolatok száza futott át az agyamon.Mikor arra jutottam,hogy már lenyugodtam beindítottam az kocsit és elhajtottam.

*Lauren*
-Várj,Gwen lassabban kérlek,nem ér..-mondtam.
-Zayn-t lelőtték,amikor...-mondta,sírva,de nagy nehezen végig mondta.
-Jézusom.-mondtam és még a vér is megfagyott bennem.-Oké,hol vagy most?
-A kórházba.-mondta.
-Oké.Nyugodj meg nem lesz semmi baj.-mondtam.-Menj le a büfébe,vegyél egy teát és próbálj megnyugodni,azonnal ott vagyok.
Valamit még motyogott,de nem nagyon értettem,így letettem.Lerohantam az emeletről,felkaptam a kabátom,bele ugrottam a bakancsomba,felkaptam a kulcsaimat a komódról,majd kiviharzottam a lakásból.Gyorsan bezártam az ajtót és a kocsimhoz futottam.Persze,hogy most kell esnie a rohadt esőnek.Gyűlölök esőbe vezetni,de most az egyszer még ezt is megteszem.Nem volt nagy forgalom,így hamar odaértem a kórházhoz.Leparkoltam,kiszálltam,bezártam a kocsit és berohantam.A recepción megkérdeztem,hogy hol van Zayn.A recepciós az intenzív osztály felé mutatott.Intenzív osztály?Mégis mi az isten történt? Amilyen gyorsan csak tudtam a lifthez szaladtam.Nagy szerű elromlott.Mint az őrült elkezdtem,felfutni a lépcsőn.Nagy nehezen felértem a harmadik emeletre,ahol az intenzív osztály volt.Bekanyarodtam egy folyosóra és megláttam az egész bandát és Gwent,aki a földre roskadva sírt és Liam próbálta vigasztalni.Az első aki meglátott az Niall volt.Oda futott hozzám és megölelt,majd egy könnyed csókot lehelt az ajkamra.
-Hogy van?-kérdeztem.
-Zayn vagy Gwen?-kérdezett vissza.
-Mindketten.-mondtam.
-Hát..Zayn-ről még nem tudunk semmit.-kezdte.-Gwen meg eléggé kivan.
-Gyere menjünk oda.-mondtam és kézen fogtam és elindultam,ő pedig követett.
Mikor oda értünk Gwen-hez elengedtem Niall kezét és leguggoltam Gwen elé.
-Gwen.-kezdtem.-Nézz rá.Nem lesz semmi baj.Megfogják menteni.
Lassan felnézet rám,de tovább sírt.Szegény lány.Miért mindig vele történik meg minden? Miért nem történhet végre mással ilyen?
-Lauren,mi lesz...mi lesz..-dadogott.-Mi lesz ha nem éli túl? Abba belefogok őrülni.
-Nem lesz semmi baj.-mondtam.-Na gyere ide.
Jó erősen megöleltem és addig nem engedtem el amíg meg nem jelent egy orvos.
-Gwendolyn Shepherd.-mondta az orvos.
Gwen hirtelen elengedett és felugrott.
-Igen?-kérdezte Gwen a kezét tördelve.
.-A golyókat eltávolítottuk és stabilizáltuk a barátja állapotát.-mondta az orvos.-Várhatólag nem sokára felébred.De el kell ismerjem a barátjának nagy szerencséje volt.Ha mondjuk egy centivel arrébb megy az egyik golyó,talán már nem tudtuk volna megmenteni az életét.Na mindegy,a lényeg az,hogy most bemehet hozzá,de csak egy rövid időre.
-Köszönöm.-suttogta Gwen és a szemei újra megteltek könnyel.
-Bekísérjelek?.kérdeztem.
-Nem kell maradj itt nyugodtan Niall-el.-mondta egy mosolyt erőltetve az arcára.-Majd Liam bekísér.
-Rendben.-mondtam és megöleltem.
Néztem,ahogy bemegy Liam-mel a kórterembe,majd becsukódik az ajtó.
-Nem lesz semmi baj,hidd el.-mondta Niall,majd maga felé fordított és szenvedélyesen megcsókolt.
-Remélem is.-mondtam.

*Gwen*
Most már tudtam,hogy mit érezhetett akkor Zayn,amikor egy pár hónappal ezelőtt én feküdtem ugyan így azon az ágyon.Rettenetesen nézet ki.A mellkasát egy hatalmas kötés fedte be,ami eltakarta azt a három pontot,ahol a golyók érték.Lassan megkerültem az ágyat,majd oda húztam egy széket és leültem rá,Liam pedig megállt az ágy végében.
Megfogtam a kezét és az ajkaimhoz emeltem,ugyan úgy ahogy ő tette még anno.
-Szörnyen néz ki.-mondta halkan Liam.
-Borzalmasan.-mondtam.
-De még is ki lőtte le?-kérdezte.
-Fogalmam sincs,nem láttam az arcát,mert kapucni volt rajta.-mondtam.Vajon megemlítsem neki Andy-t? Nem inkább nem.
-És az a pasi utasította,hogy lőjön,akinek fizettél?-tudakolta.
-Na igen,ez benne a furcsa,hogy nem ő volt.-mondtam.-Ő már akkor rég elment.
-Komolyan?-kerekedtek ki Liam szemei.
-Igen.-mondtam és Zayn-re néztem.
Ha nem rángatom bele ebbe az egészbe,akkor talán nem ő,hanem én feküdnék itt. Liam, mintha olvasott volna a gondolatimba.
-Ne is gondolj olyanokra,hogy jobb lenne,ha helyette te feküdnél itt.-rótt meg.-Ha nem avattad volna be,akkor is addig nyaggatott volna amíg el nem mondod,hogy mi a bajod.
-Igen?-kérdeztem.
-Igen.-mondta.
Megint ránéztem Zayn arcára,majd újabb puszikat adtam a kézfejére.
-Nagyon szereted ugye?-kérdezte Liam szinte suttogva.
-Igen.-motyogtam alig halhatóan.-Jobban szeretem,mint bármi vagy bárki mást.Ő az életem.Nélküle sehol se lennék.
Ezt még így soha senkinek sem mondtam el,sőt még így Zayn-nek se mondtam soha.Könnyebe lábadt a szemem,majd egy könnycsepp folyt végig az arcomon.

zene:https://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&NR=1&v=wWttGChn5ZE

Ezután már minden nagyon gyorsan történt.Hirtelen elkezdett sípolni az egyik műszer jelezve,hogy nincsen szívhang.Egy orvos és egy csomó ápoló termett hirtelen a szobába.A könnyeim folytak és nem tudtam felfogni semmit.Az egyik ápoló megkért,hogy mennyek hátrébb,de nem tudtam megmozdulni.Végül Liam rángatott arrébb.Már vagy harmadjára próbálták újraéleszteni Zayn-t,de a műszer még mindig csak sípolt.Az orvos még egyszer megpróbálta,de semmi.Hátrébb lépet az ágytól,majd oda sétált hozzám és Liam-hez.
-Nagyon sajnálom,már nem tehetünk semmit.-mondta az orvos.
-Nem,nem,nem.-mondtam és a könnyeim folyni kezdtek.-Ez nem lehet.
Ha Liam nem kap el időben,akkor biztos,hogy a földön landolok.Szorosan magához ölelt,én pedig a mellkasába fúrtam az arcomat.A folyamatosan ömlő könnyeim tisztára eláztatták a pólóját,de láthatóan nem érdekelte,csak az,hogy megvigasztaljon.Nem tudom hány perce álltunk ott a szoba közepén mozdulatlanul.Már nem törődtem senkivel,se semmivel.Próbáltam felfogni azt a tényt,hogy Zayn már nincs többé.Ám,de ekkor ismerős hangjelzést hallottam.Újra volt szívhang.Az orvosok újra beözönlöttek és értetlenül álltak az esthez.Miután az orvos váltott párszót valakivel,bár nem tudtam megállapítani kihez beszél,mert olyan halkan tette,azután felém fordult.
-Még soha nem fordul ilyen elő a munkám során,-kezdte-de ez valóságos csoda.Ébren van és beszélhet vele,de nagyon zaklassa fel kérem.
-Rendben.-mondtam és az orvos nyakába ugrottam.-Köszönöm.
Rám mosolygott,majd kiment a szobából.Visszasétáltam a helyemre,az ágy mellé és leültem a székre és újra megfogtam a kezét.csak néztük egymást és mosolyogtunk.Az ajkaihoz emelte az összefont kezünket és egy puszit nyomot rá.Egyikőnk se szólt semmit,végül a csendet Liam törte meg.
-Zayn,haver.Jól ránk ijesztettél hallod-e?-mondta Liam.
-Ne haragudjatok,nem állt szándékomba meghalni.-mondta Zayn.-Ha reklamálni akarsz,akkor reklamálj a szívemnél haver.
Ezen mindhárman elkezdtünk nevetni,majd Liam oda ment Zayn-hez és óvatosan megölelte.
-Na most megyek,hagylak beszélgetni titeket és megmondom a többieknek,hogy még egy pár éven keresztül boldogítasz bennünket.-mondta és kiment a kórteremből.
Egy darabig nem szóltunk egymáshoz,csak néztük egymást,de némaságunk és az érintéseink  többet mondtak és értek,mint a kimondott szavak.Mindkettőnk szeme megtelt könnyel,de én sokkal gyengébb voltam,mint ő,így a könnyeim újra elkezdtek hullani.A kezét a tarkómra helyezte és az arca felé húzott.Az ajkain összeértek és egy hosszú,szenvedélyes csókot váltottunk.

2013. március 20., szerda

18.rész

*Zayn*
Egy percig csak meredtem magam elé és gondolkodtam.Mennyi minden történt vele,ameddig én az X factorba voltam.Amíg én az álmomat valósítottam meg,ő addig az életéért küzdött.Annyira nyomorultul éreztem maga amiatt,hogy nem lehettem mellette akkor.Tulajdonképpen senki sem volt mellette.A szülei meghaltak,a nagyszülei elköltöztek,a lányok gondolom nem mehettek vele a suli miatt.Aki ott volt vele az csak is Zach és Andy volt.Milyen embertől kért kölcsön Andy ha határidőt szab a visszafizetésre és ha nem lesz visszafizetve akkor bántja Gwen-t? Fogalmam se volt.Nem is érdekel.Én segíteni fogok Gwen-nek bármi áron,csak ne essen baja.
-Mennyi kéne?-csak ennyit kérdeztem.
Ő csak nézet rám kikerekedett szemekkel.
-Mennyi kéne Gwen?-kérdeztem újra és mélyen a szemébe néztem.
-Egy millió.-mondta suttogva és lehajtotta a fejét.
-Meg lesz.-mondtam.-Mikorra kell?
-Holnapra.-suttogta.
-Hé,ne aggódj minden rendben lesz.-mondtam.A kezeim közé fogtam az arcát,magam felé fordítottam és megcsókoltam.-Holnap reggelre meg lesz a pénz,kifizetjük az adósságod és szépen elfelejtjük ezt az egészet.
-Ígéred?-kérdezte halkan.
-Ígérem.-mondtam és megcsókoltam.
Mindketten kimerültek voltunk,úgyhogy hamar elaludtunk.Reggel hamarabb keltem,mint Gwen.Egy apró puszit nyomta a feje búbjára,majd kimásztam az ágyból,felöltöztem és leballagtam a konyhába.Főztem egy kávét,elszívtam egy cigit,gyorsan bekaptam valamit.Írtam egy cetlit Gwen-nek,hogy elmentem a bankba,majd jövök.Mikor kiléptem az ajtón és fordultam meg Andy-be ütköztem.
-Szia Zayn.-köszönt.
-Szia Andy.-mondtam.-Mit keresel itt?
-Ja,Gwen-hez jöttem,mert van valami,amit megakarok beszélni vele.-mondta.
-Andy,tudok a pénzről,a határidőről meg mindenről.-mondtam.-Gwen tegnap este mindent elmesélt.
-Á,ezek szerint kibékültetek.-mondta és a cipőjét kezdte el fixírozni.
-Igen.-mondtam.-Miért talán baj?
-Ja,nem.-tiltakozott.-Persze,hogy nem baj.Inkább örülök neki.
-Oké.-hagytam annyiba.-Ne haragudj,de rohannom kell.Menj be nyugodtan és várd meg amíg Gwen felébred.
-Oké,köszi.-mondta.-Akkor majd valamikor még összefutunk.
-Ja,gondolom.-mondtam és elindultam a kocsim felé.
Beszálltam és elindultam a városba.Hamar beértem,mivel nem volt túl nagy a forgalom.Hál istenek a bankban is kevesen voltak.Húztam egy sorszámot,majd vártam a soromra.Amikor én következtem,oda sétáltam az ablakhoz és köszöntem.
-Jó napot kívánok!-köszöntem illedelmesen.-Pénzt szeretnék kivenni.
-Jó napot!-mondta a bankos,majd felém fordult és kikerekedtek a szemei.-Na hát Zayn,de régen nem láttalak.
Hah,ekkora szerencsém is csak nekem lehet.Pont a nagynénémhez kerülni.Remélem,nem fog sokat kérdezősködni az összeg miatt,bár ő nem az a fajta.
-Igen,én is régen láttalak téged Maddie néni.-mondtam egy halvány mosolyt megeresztve.
-Még is mennyi pénzre lenne szükséged,édes fiam?-kérdezte mosolyogva.
-Egy millióra.-böktem ki.-De kérlek,ne kérdezd miért,majd máskor elmesélem,egyenlőre legyen elég annyi,hogy ezzel egy életet fogok megmenteni.
-Hé,nyugi én úgy nézek ki mint anyád aki mindenbe beleüti az orrát?-kérdezte nevetve.-A te pénzed,te kerested meg magadnak,azt csinálsz vele amit akarsz.
-Maddie néni,én úgy szeretlek téged.-mondtam.
-Én is téged Zayn.-mondta nevetve.-Várj itt egy percet,máris hozom a pénzt.
Majd távozott jókedvűen.Egy perc múlva visszatért egy borítékkal,benne a pénzel.
-Itt van.-mondta,majd átnyújtotta a borítékot.
-Köszönöm.-mondta és átvettem.-Maddie néni,tényleg köszönöm,hogy nem kérdezel semmit.
-Ugyan nem tesz semmit.-mondta legyintve.-El is felejtettem.Hogy van Gwen? 
-Most már jól.-mondtam.-Mennem kell.Köszönöm Maddie néni.
-Igazán nincs mit fiam.-mondta,majd elindultam kifelé.
Ezt is hamar letudtam.Már a kocsimnál jártam,amikor megcsörrent a telefonom.Ránéztem a kijelzőre,hogy kihív.Paul volt az.
-Igen.-szóltam bele.
-Tudom,hogy ma szabadnap van,de muszáj bejönnöd a stúdióba egy idő pontot leegyeztetni.-mondta bűnbánóan.-A többiek már itt vannak.Ugye nem gond Zayn.
-Nem nem gond Paul.-mondtam megnyugtatóan.-Amúgy is itt vagyok a városba.
-Ah,remek.-mondta.-Akkor nem sokára találkozunk,de igyekezz.
-Egy negyed óra és ott vagyok.-mondtam és leraktam.
Beszálltam a kocsiba a pénzt elraktam a kesztyű tartóba,hogy biztonságos helyen legyen.Indítottam,majd elindultam a stúdió felé.

*Gwen*
Éreztem,hogy valaki néz.Mielőtt kinyitottam volna a szemem nyújtóztam egyet.A kezeimet kitártam oldalra,így éreztem,hogy Zayn már nincs mellettem.Megdörzsöltem a szemem,kinyitottam,majd felültem.A szemeim kikerekedtek,mikor megláttam,hogy ki ül az ágyal szemben lévő széken.Andy volt az.
-Te mit keresel itt?-sziszegtem.
-Neked is szép jó reggelt Gwen,-mondta vigyorogva.-Ugye tudod,milyen nap van ma?
-Igen,tudom.-mondtam ingerülten és ki másztam az ágyból.A szemem sarkából láttam,ahogy vigyorogva végig mért,mert általában egy bő pólóba és egy rövid nadrágba szoktam aludni.(értsd: a segg takaró rövid nadrág)
Indultam volna a fürdő felé,de hirtelen elkapta a csuklómat és maga felé fordított.Már csak egy-két centi lehetett köztünk,ezért megpróbáltam hátrébb lépni,de nem engedett.
-Ugye meg van a pénz?-kérdezte ezúttal már komoran.
-Igen,meg van.-mondtam mélyen a szemébe nézve.-De még mindig nem válaszoltál arra,hogy mit keresel itt?
-Csak ezért jöttem,hogy elmondjam hova és hányra kell,majd menj ma.-mondta érzelem mentes hangon.
-Hova és mikor?-kérdeztem.
-A vasútállomás melletti kis parkba este 9.-re.-mondta.
Hirtelen nagy csönd állt be.Egy percig csak néztük egy mást,majd közelebb vont magához és így szólt.
-Gwen,nem kell félned.-mondta suttogva.-Én is ott leszek és ha téged az megnyugtat hozhatod Zayn-t is.Úgy is tud már mindent.Nem fog bajod esni.
Elengedte a csuklómat én pedig ösztönösen hátrébb léptem,de az egyik karját a derekamra helyezte és magához húzott,ezzel visszatartva.Az arca vészesen közeledett az enyémhez.Már csak egy centi választotta el az enyémtől.Mielőtt bármit is tudtam volna mondani megéreztem az ajkait az enyémen.Csak álltam lemerevedve és nem tettem semmit.Mikor végre észbe kaptam,egy erő teljes lökéssel eltávolítottam magamtól.
-Te teljesen megőrültél?-kiabáltam.-Ide jössz fontos információkat közölni.Ez idáig oké.Dehogy még is megcsókolsz,holott nagyon jól tudod,hogy van barátom.Hogy merészeled ezt?
-Ne haragudj,nem tudom mi ütött belém.-mentegetőzött.
-Persze nyilvánvalóan.-mondtam dühösen.-Most,hogy mindent közöltél velem nyugodtan elmehetsz.
-Gwen,én..-dadogott.
-Azt mondtam,menj el.-mondtam és próbáltam lenyugtatni magam.-Ott leszek időben Zayn-nel. Zayn nevét direkt kihangsúlyoztam,hogy tudja bármi is a célja velem,este semmit sem tud tenni.
-Rendben.-mondta lehajtott fejjel.-Akkor este.De időben ott legyetek.
-Ismétlem,ott leszünk ne izgulj.-sziszegtem.
Némán bólintott,majd kiment.Én csak álltam a szoba közepén mozdulatlanul.Amikor hallottam,hogy csukódik a bejárati ajtó,akkor fellélegeztem.Egész nap nem tudtam mit kezdeni magammal.Nem sokkal azután,hogy Andy elment kaptam egy üzenetet Zayn-től,hogy bár hagyott egy cetlit a konyhába nem tudja láttam-e,de azért tájékoztatott sms-ben is,hogy elment pénzt kivenni és be kellett még ugorjon a stúdióba egy idő pont egyeztetésre ,de igyekszik haza.Válaszként megírtam neki az idő pontot,meg a helyet ahova mennem kellet,hogy kifizessem a tartozást.Hogy elüssem az időt kitakarítottam az egész lakást,beraktam egy adag ruhát mosni.Mikor mindennel kész voltam leültem a nappaliba tv-t nézni.Válogattam a csatornák között,de nem volt semmit értelmes sehol.Így kikapcsoltam.Felálltam és elindultam a konyha felé,hogy készítsek magamnak valami kaját,mert időközben megéheztem.Mentem kifelé a nappaliból,amikor nekiütköztem valakinek és a földre estem.Felnéztem és elkezdtem nevetni.

*Zayn*
Ő éppen jött kifelé,én pedig indultam befelé a nappaliba,amikor egymásnak ütköztünk és ő fenekére huppant.Felnézett rám és elkezdett nevetni.Lenéztem rá és én is neveti kezdtem.Felé nyújtottam az egyik kezemet,majd felhúztam,de azzal a lendülettel magamhoz húztam és megcsókoltam.Még ez a pár óra is,amit távol töltöttem tőle elviselhetetlen volt.
-Hogy érzed magad?-kérdeztem,miután eltávolodtunk egy mástól.
-Félek.-ismerte be lehajtott fejjel.
Gyengéden a két kezem közé fogtam az arcát,majd felemeltem a fejét,hogy a szemembe tudjon nézni.
-Nem lesz semmi baj.-mondtam.-Ott leszek veled és nem hagyom,hogy bármi is történtjen veled.
-De...-próbált ellenkezni,de én egy csókkal elhallgattattam.
-Gyere,együnk valamit.-mondtam és a konyha felé kezdtem húzni.-Kissé megéheztem a sok elintézni valóba.
Bementünk a konyhába és gyorsan összedobtam két szendvicset,majd két bögrébe töltöttem teát és leraktam magunk elé.
-Zayn...-kezdte.-Sikerült megszerezni a pénzt?
-Igen.-mondtam.-Szerencsére Maddie néni volt bent,aki nem arról híres,hogy kérdezősködő.Ha mondjuk anyu lett volna bent,az már teljesen más helyzet lett volna.
-Értem.-mondta.
Miután mindent elfogyasztottunk,elmosogattam a tányérokat és a bögréket,majd elindultunk kifelé a konyhából.Gwen megtorpant a konyha ajtóba.
-Zayn..mi lesz..-dadogott.-Mi lesz akkor ha mondjuk valakinek mégis baja esik?
-Az isten szerelmére Gwen.-fakadtam ki.-Mi lenne,ha egyszer,csak egyszer a büdös életbe hinnél nekem.Nem lesz senkinek se baja.
-De ha mégis?-motyogta.
Na itt felment bennem a pumpa.Oda mentem hozzá és vadul megcsókoltam.
-Ha esetleg valakivel történne valami az nem teleszel.-mondtam és újból megcsókoltam.
Az idő pedig úgy elszaladt,hogy észre se vettem.Már negyed 9 volt.
-Gyere inkább induljunk.-mondtam.-Ne hogy elkéssünk.
Mivel rajtam már rajtam volt a kabátom meg  cipőm,ezért meg vártam még ő is felöltözik.Miután elkészült és gondosan bezárta az ajtót a kocsim felé igyekeztünk.Beszálltuk és indítottam.Egész úton nem szóltunk egymáshoz.Néha lopva rá néztem,és láttam,hogy nagyon ideges.Egyik kezemet megnyugtatás gyanánt az övére helyeztem.Egymásra néztünk,egymásra mosolyogtunk,majd elfordult és a kezét elhúzta.
Az út hátra levő részét is néma csendben tettük meg.Mikor oda értünk már besötétedett.
Leparkoltam és kiszálltunk. Andy már ott volt és hanyagul egy fának dőlve,keresztbe tett kézzel várt minket.Elindultunk felé,de Gwen fél úton megállt.
-Zayn,én félek.-mondta alig hallhatóan.
-Ne fél végig itt leszek veled.-fogtam meg a kezét.
A szemem sarkából láttam,ahogy Andy figyel minket,de nem is minket,inkább Gwen-t nézte.
Erre egy kicsit felment benne a pumpa,így hogy megmutassam neki,hogy Gwen az enyém,durván megcsókoltam Gwen-t.
Meglephette a reakcióm,mert először nem csókolt vissza.Vad és csókból hirtelen egy lassú és érzelmes csók lett.Ezt Andy zavarta meg.
-Jól van Zayn elhiszem,hogy csak a tiéd,de most már menjünk.-mondta türelmetlenül.
Eltávolodtunk egymástól,majd rá néztem egy bátorító mosolyt küldtem felé,megfogtam a kezét és a füléhez hajoltam.
-Bármi és történjék én itt leszek végig melletted.-súgtam neki,majd kézen foga elindultunk  Andy után.
A park közepén járhatunk,amikor hirtelen megálltunk egy pad előtt,ahol ijesztő kinézetű fickó ült,mellette két fekete pulcsis alakkal,akiknek az arcát kapucni takarta.Az egyik kapucnis alakról biztosan tudtam hogy lány,mert a hosszú,mell alá haja kilógott a kapucni alól.
-Nahát,nahát Andy.-kezdte a fickó nevetve.-Végre egyszer ideértél időben.
-Néha megesik az ilyen.-mondta lazán.
-Na és ki ez a két ifjú?-kérdezte az ijesztő fickó,alaposan végig mérve minket Gwen-nel.-Várjunk csak,te az egyik banda tag vagy abból a híres bandából?-kérdezte tőlem.
-De igen.-mondtam.
-Szóval Rick ők itt Zayn és Gwen.-mondta Andy kimért hangon.-Gwen volt az,akinek kellett a pénz.
-Nos kislány,sikerült megszerezni a pénzt?-kérdezte Rick.
Éreztem,ahogy Gwen közelebb húzódik hozzám,majd így szólt.
-Igen,sikerült.-mondta,majd elő vette a kabát zsebéből a borítékot.
-Hozd csak ide.-mondta Rick nyájasan.
zene:http://www.youtube.com/watch?v=6zHRJV5_kGs
Gwen rám nézet,majd Andy-re.Mindketten bólintottunk,majd Gwen elindult Rick felé.Idő közben még,megjelent kér kapucnis fickó,a kezükben pisztollyal.Valahogy nekem ez az egész nem stimmelt.Ez a Rick fickó túl nyugodt.Nem hiszem el,hogy nincs semmiféle hátsó szándéka.Gwen megállt Rick előtt,majd át nyújtotta a borítékot.Rick ki is kapta a kezéből,felbontotta,majd számolni kezdett.
-Pontosan egy millió.-mondta Gwen ideges hangon.
Egy percre Rick abba hagyat a számolást és felnézet Gwen-re.
-Kislány,én elhiszem neked,de jobb szeretek biztosra venni.-mondta  egy gúnyos mosoly keretébe,majd tovább folytatta a számolást.
Nem tudom hány perc telt el néma csendben,de már kezdett nagyon idegesíteni.Egyszer csak Rick abbahagyat a számolást,visszarakta a pénzt a borítéka és felállt.
-A pénz rendben van.De ugye tudod,hogy három évet csúsztál vele?-kérdezte Gwen-től.
-Igen,tudom.-mondta Gwen.
-De most kivételesen szemet hunyok efelett is,csak hogy érezd mennyire jólelkű vagyok.-mondta Rick.
-Köszönöm.-mondta Gwen alig hallhatóan.
Gondolom Rick meghallotta,mert úgy nevetett mintha az évszázad viccét mondták volna el neki.
-Na,de most menjetek mielőtt a jó indulatom elszáll.-mondta,de már nem nevetett.
Gwen amilyen gyorsan csak tudott,sarkon fordult és visszaindult.Amikor mellém ért kézen fogott és elkezdett a kocsi irányába húzni.
-Viszlát,madárkáim.-köszönt el Rick és újra nevetni kezdett.-Habár az is elő fordulhat,hogy valaki nem látok már viszont soha többet.
Megálltam vissza néztem,hogy megnézzem Andy jönn-e velünk,de nem.Ő időközben oda sétált a lány mellé,majd bólintott,gondolom ezzel jelezve a lánynak.Ezután minden olyan gyorsan történt és csak a három lövés hallottam.Pár másodperccel később megérezte a fájdalmat a mellkasomnál.Még hallottam,a nevetéseket,Gwen sikolyát,majd összeestem.Annyira még emlékszem,hogy Gwen idegesen telefonál valakivel,majd pár perc elteltével megérkeznek a mentők és a srácok is.Emlékszem arra is,hogy beemelnek a mentőautóba,ahogy Gwen sír a kezemet szorítva.De,hogy ezek után mi történt már nem tudom.