2013. március 10., vasárnap

14.rész

*Gwen*
Iszonyatos fejfájásra keltem.Nem is csodálom,hiszen eléggé sokat ittam tegnap este.Zayn még aludt.Kimásztam az ágyból és elindultam a fürdőbe.Lezuhanyoztam és felöltöztem.Valamivel emberibb formám volt,mint mikor felkeltem.Kivettem a fürdőszobai szekrényből egy fájdalom csillapítót és bevettem.Visszamentem a szobába.Már Zayn is felkelt.
-Jó reggel.-köszönt.
-Jó reggel.-mosolyogtam és visszamásztam mellé az ágyba.Megcsókoltam.
Húzódtam volna el,de ő maga alá gyűrt és újra megcsókolt.Ajkait a nyakamra helyezte és finoman szívni kezdtem.Kezei a pólóm alá vándoroltak és az oldalamat kezdte el simogatni.A lélegzetem minden egyes érintésére felgyorsult.Fölém mászott és egy egyszerű  mozdulattal leszedte rólam a pólóm.Megcsókolt.Már nem bírtam magammal,így letámadtam.Az ajkaink szinte már egybeforrtak.Végig simítottam kidolgozott mellkasán és a kezeimet lecsúsztattam egészen a boxeréig,majd megálltam.Éreztem,hogy az alsója kezd szűkös lenni.Nyögött egy férfiasat.Majd ellökte magát tőlem.
-A francba Gwen.Miért teszed ezt velem?-kérdezte.
-Mit is teszek veled pontosan?-kérdeztem egy kaján vigyorral az arcomon.
-Hát ezt.-mutatott az alsójára.-Már csak akkor,ha rád gondolok ez történik.Nemhogy amikor megérintesz.Egyszerűen te fogod a vesztemet okozni.
Te fogod a vesztemet okozni.A szavak csak úgy visszhangzottak a fejembe.Lehet,hogy igaza van.Tudtam,hogy el kéne mondanom az igazat Andy-ről,de féltem.Eltudtam képzelni,hogyan reagálna rá.
-Valami baj van?-kérdezte,ijedten.
-Nem,nincs.-ráztam meg a fejem és egy mosolyt erőltettem az arcomra.Dehogy nincsen baj.Teljesen felfordult az életem.Már semmi sincs rendben.Valahogy ki kell másszak ebből a zűrzavarból,csak az az egy baj,hogy fogalmam sincs,hogy hogyan tegyem.A határidő is nem sokára lejár.Konkrétan két nap múlva.Honnan a francból fogok két nap alatt ennyi pénz össze szedni?
-Nem megyünk le enni?-kérdezte Zayn.-Én borzasztó éhes vagyok és nem ártana a fejemre is bevenni valami gyógyszert bevenni,mert iszonyatosan fáj.
-De,menjünk.-mondtam.Vissza vettem a pólóm és elindultunk le a konyhába.
Amíg Zayn vissza ment a fürdőbe egy fájdalom csillapítóért én addig előpakoltam a tányérokat,a kanalakat,a müzlit és a tejet.
-Müzli megfelel?-kérdeztem tőle amikor vissza ért.
-Persze.-mondta és leült az asztalhoz.Mindkettőn tányérjába kiöntöttem a müzlit,majd rá a tejet.
Egyikőnk se szólt semmit.A csöndet végül is én törtem meg.
-És milyen volt az estéd a srácokkal?-kérdeztem.
-Egész jó volt,csak a kelleténél többet ittam.Amúgy Andy is ott volt.-mondta.Andy neve hallatán elejtettem a kanalat,ami hangosan a földre esett.
-Gwen,minden rendben van?- kérdezte,felvont szemöldökkel.-Csak mert mostanában eléggé furcsán viselkedsz.
-Persze,jól vagyok.Minden rendben.-mondtam.
-Ha valami gondod lenne ugye elmondanád?-kérdezte.
-Persze,hogy elmondanám.-mondtam.Ekkor a mobilom elkezdett csörögni.-Egy pillanat és vissza jövök.
-Rendben.-mondta Zayn.Egy apró csókot leheltem az ajkára,majd ki mentem a nappaliba.
-Haló.-szóltam bele.A vonal túlsó végén néma csönd volt.-Haló,ki az?-még mindig néma csönd,majd a vonal megszakadt.Letette.
Ez nagyon furcsa.Vállat rántottam,majd vissza indultam a konyhába.Ekkor megint megcsörrent a telefonom,de ezúttal üzenetem jött.Megnyitottam.Ez állt benne.
    
           ,,Ha azt hiszed,hogy a titkod sokáig titok marad rosszul hiszed.Vigyáz mit teszel,mert valaki még megsérülhet.A játék elkezdődött.Győzzön a jobb."
                                                      -Z
Még az ütő is megállt bennem.Z? De hiszen..hiszen Z az Zach beceneve volt.Nem az lehetetlen.Csak álltam a szoba közepén az üzenetet többször elolvasva egymás után.

Még akkor is ott álltam,amikor Zayn bejött a nappaliba.Eltudtam képzelni,hogy milyen arcot vághatok.Minden félelmem rám volt írva.
-Gwen,minden rendben?-kérdezte.Felnéztem rá,de nem bírtam megszólalni.Féltem.Halálosan féltem.Nem tudtam,hogy most mit csináljak.Csak álltam és néztem Zayn-t.A játék elkezdődött.

*Zayn*

Csak állta a szoba közepén,a telefonját bámulta és nem mozdult.Kezdett megijeszteni.
-Mi történt?-kérdeztem óvatosan.Nem válaszolt csak kifejezéstelen arccal meredt a telefonja képernyőjére.
-Gwen ki volt az?-kérdeztem egyre indulatosabban.Még mindig semmi reakció.
-Gwen az istenért szólalj már meg végre!-kiabáltam.Végre felnézett a telefonból és rám meredt.
-Senki csak téves szám volt.-mondta.
-Ha téves volt,akkor miért álltál mozdulatlanul vagy 10 percig a mobilodat bámulva?-kérdeztem gyanakodva.
-Ja,csak Lauren küldött egy elég furcsa üzenetet.-mondta.Hazudott.Tudtam,hogy hazudott.De miért?
-Oké.-hagytam annyiban.Nem kerítettem neki nagy jelentőséget,majd elmondja ha akarja.-Na,mit csináljunk ma?-tereltem a témát.
-Nem tudom,de ne maradjunk itthon.Már unom,hogy itthon legyek.-mondta.
-Rendben.Mit szólnál egy mozihoz?-kérdeztem.
-Benne vagyok.-mondta és egy mosolyt erőltetett az arcára.
Fél óra múlva elkészültünk és elindultunk a moziba.A mozi előtt letámadott pár rajongó.Készségesen aláírtam amiket elém nyomtak és fényképeket is készítettem.Sokan megkérdezték,hogy együtt vagyunk-e.Rá néztem Gwen-re,de ő alig láthatóan megrázta a fejét,így azt mondtam,hogy csak barátok vagyunk.Hamar el is engedtek minket és bementünk az épületbe.Megvettük a jegyeket a Harry Potter-re.Egymás kezét fogva néztük végig a filmet.A mozi után beültünk a kedvenc éttermünkbe kajálni.Miután megkajáltunk fizettem és haza indultunk.Egész nap alig szólt hozzám.A kocsiba is csak néha válaszolt a kérdéseimre.Szinte teljesen biztos voltam benne,hogy délelőtt nem Lauren küldött neki üzenetet,hanem valaki más.Ha Lauren küldte volna,akkor nem lenne ennyire zaklatott.Bárki is küldte neki azt az üzenetet nem jó szándékból tette és ha törik ha szakad én kiderítem,hogy ki volt az.Mikor haza értünk és beléptünk a házba becsukta maga mögött az ajtót,majd neki dőlt.Vett egy mély levegőt majd így szólt.
-Zayn,van valami amit el kell mondanom.


*Gwen*
Muszáj elmondanom neki,mielőtt ettől a Z-től tudja meg.Vettem egy mély levegőt és belekezdtem.
-Zayn,van valami amit el kell mondanom.-mondtam mélyen a szemébe nézve.-Én..........A telefonom pityegése megállított abba,hogy befejezzem a mondatot.
Elővettem és megnéztem,hogy ki küldte.Ismeretlen számról jött.Megint.Az üzenetben ez állt.

     ,,Van egy titok.Megtudod tartani?Ígérd meg,hogy ezt meg fogod őrizni.Jobb lesz,ha bezárod a zsebedbe.Vidd magaddal a sírba.Ha megmutatom,tudnom kell,hogy nem mondod el.Mert két ember csak úgy tarthat titkot,ha az egyik halott."
  Szóval tartsd azt a csinos kis szádat,különben nem jó vége lesz a dolgoknak.
                                                   -Z
Már megint csak meredtem a képernyőre.El sem tudtam képzelni,hogy mi járhatott Zayn fejében.Megrémíthettem őt a viselkedésemmel.Azt hiszem,hogy nem ez a megfelelő idő arra,hogy elmondjam neki.

-Igen,mit akartál mondani?-vonta fel az egyik szemöldökét.
-Ja,semmi csak azt,hogy szeretlek.-mondtam és megcsókoltam.-Gyere menjünk aludni,eléggé fáradt vagyok.Egyetértően bólintott,majd felmentünk az emeletre.

,,Mert két ember csak úgy tarthat titkot,ha az egyik halott." 
Ez a mondat járt a fejembe egész éjszak.Vajon mit akar jelenteni? Akárhogy is  rá akartam jönni,de nem sikerült.Valamikor az éjszaka közepén,verejtékben úszva felriadtam.Rájöttem,hogy mit is jelent az a mondta és a jelentése nem sejtett semmi jót.Muszáj felhívnom Lauren-t.



5 megjegyzés:

  1. OMFG!Na most még aludnom is kéne de ezek után már ez lehetetlen.Réka kérlek folytasd hamar mert már most kezdődnek az elvonási tünetek :DD
    Várom a köviit ;)

    VálaszTörlés
  2. Na és most??Hagyod h szenvedjek itt??Így abba hagyni???Gonosz vagy...de szeretlek :D <3
    Hamar hozd a kövit!!

    VálaszTörlés
  3. Na és most??Hagyod h szenvedjek itt??Így abba hagyni???Gonosz vagy...de szeretlek :D <3
    Hamar hozd a kövit!!

    VálaszTörlés
  4. Pontosan :D tudom hogy az vagyok és én is szeretlek <3 valószínűleg holnap hozom a kövit :)

    VálaszTörlés