*Gwen*
A telefonom csörgésére keltem.Nem csak én ébredtem fel rá,hanem Liam is.Azóta itt vagyok nála mióta összevesztem Zaynnel,vagyis már lassan egy hete.
-Ki az aki ilyen korán hív?-kérdezte Liam.
-Fogalmam sincs.-mondtam,majd elvettem az éjjeli szekrényről és felvettem.-Haló?
-Szervusz édesem,felkeltettelek?-kérdezte a nagymamám.
-Hát ami azt illeti igen,de mondjad nagyi mi van.-mondtam.
-Csak azt akartam kérdezni,hogy ugye te is jössz-e a hagyományos hálaadási ebédre?-kérdezte.-Mindenkit meghívtam,aki ott szokott lenni.
-Nagyi,az a helyzet,hogy idén inkább ki hagynám,mert nem vagyok valami jól.-próbáltam füllenteni.
-Ne néz már madárnak,kislányom.-mondta a nagyi.-Tudom jó,mikor füllentesz,hiszen szinte én neveltelek fel.Arról nem is beszélve,hogy hálaadásra haza jön a nagyapád és a nagyanyád Ausztráliából és az egy szem unoka közli,hogy mert nincs kedve,ezét nem jön el a hagyományos hálaadási ebédre.Hát igazán szégyellhetnéd magad kislányom.Szóval jössz és kész téma lezárva.Nincsen apelláta.Megérteted?
-Uh..igen nagyi,felfogtam.-nyögtem fel.-Ott leszek,ne izgulj.
-Akkor rendben.Ott találkozunk.-mondta.De szépen öltözz fel.További szép napot,drágaságom.
Leraktam,majd a telefonom visszatettem a helyére.
-Ki volt az és mit akarat?-kérdezte Liam.
-A nagyanyám,hogy mindenképp jelenjek meg a hagyományos hálaadási pucc parádéján.-mondtam.
-Ó..tényleg az ma van.Még a meghívót is megkaptam.-csapot a homlokára Liam.
-Semmi kedvem sincs elmenni.De a nagyanyám,ha egyszer kiadja a parancsot,akkor azt teljesíteni kell.-forgattam a szemeim.
-Ne izgulj,elmegyünk,mosolygunk,túl esünk a dolgokon és haza jövünk.-mondta és fölém mászott.
-Igazad van.-sóhajtottam.
-Tudom,nekem mindig igazam van.-mondta,majd vadul megcsókolt.
Gyorsan lezavartunk egy gyors menetet,illetve kettőt,ha a fürdőszobai akciót is számítjuk.Hamar elkészültünk.Még indulás előtt,meg álltam a tükör előtt és megigazítottam a barna pánt nélküli ruhám,ami feszesen simult a testemhez.A hajamat is megigazítottam egy kicsit,majd hirtelen két erős kar ragadta meg a derekam.
-Indulhatunk?-kérdezte Liam és megcsókolta a nyakamat.
-Menjünk,essünk túl rajta.-mondtam és sóhajtottam egyet.
Az út a nagyszüleim lakosztályáig ahhoz képest,hogy csak fél óra,olyan érzésem volt,mintha már vagy napok óta utaztunk volna.
*Zayn*
Semmi kedvem se volt elmenni Cece hagyományos hálaadási ebédjére.Nem is kellett volna elmenjek,ha az anyu be nem jelenit,hogy apunak üzleti útra kellett mennie,a kisebbik húgom beteg és ő otthon marad vele,az idősebb húgaim pedig moziba mentek a barátaikkal.Így hát nekem kell képviselnem a családom.Mindig is tudtam,hogy Gwen gazdag családból származik,de ő miután betöltötte a tizenhetet már nem kért a nagyanyja pénzéből.Most így jobban belegondolva,miért nem a nagyanyjától kért kölcsön Gwen. Ha Cece-től kért volna kölcsön,akkor talán az az egész nem történik meg.
Megcsináltam a hajam,majd lementem a földszintre.Megálltam a tükör előtt és megigazítottam az öltönyöm és a nyakkendőm.Anyu megállt mögöttem és engem nézet a tükörben.
-El se hiszem,hogy az én kis fiamból,ilyen fess fiatal ember lett-mondta mosolyogva.
Nem mondtam semmit csak megfordultam és szorosan átöleltem.Lehet engem gyerekesnek hívni,de egy ölelés az anyukámtól bárminél többet jelent nekem.
-Na indulj,nehogy dugóba kerülj és elkéss.-terelt az ajtó felé-Tudod milyen zsúfoltak az utak az ünnepek alatt.
-Igen,anya tudom.-mondtam és még egyszer megöleltem.
-Remélem ma megtudjátok beszélni a dolgokat Gwenny-vel.-mondta reménykedve.
-Igen,én is remélem.-motyogtam magam elé és kiléptem az ajtón.
Beszálltam a kocsiba és elindultam a Hilton Hotel felé.Miért van olyan érzésem,hogy ebből az ebédből semmi jó se fog kisülni.
*Gwen*
Mikor megérkeztünk már mindenki ott volt,kivéve Zayn-t.Köszöntem a srácoknak,majd
bementem a nappaliba,hol Eleanor,Lauren,Sandy és a nagymamám beszélgettek.Köszöntem nekik is,majd hirtelen megjelent -isten se tudja,hogy honnan-a nagyapám.
-Szia nagyapa.-köszöntöttem mosolyogva.
-Oh..Gwenny.-ölelt meg.-De régen nem láttalak már.
Ő is leült közénk,majd a fiúk is csatlakoztak hozzánk.Beszélgetünk,nevettünk.Idő közben Zayn is megérkezett.A nagymamám betessékelte a nappaliba,majd leült Niall mellé,pont velem szembe.
Tovább folytattuk a társalgást.A beszélgetés alatt végig magamon éreztem Zayn tekintetét.Talán csak a ruha miatt nézett.Mondhatnám ezt is,de az csak a fél igazság.
Időközben Dorota a házvezetőnő bejött szólni,hogy kész az ebéd.Mindenki betömörült az ebédlőbe,majd helyet foglalt.Az asztal két végén a nagyszüleim ültek.A jobb oldalon Sandy,Lauren,Eleanor és én,a bal oldalon Theo,Niall,Louis,Zayn és Liam foglalt helyet.
Mielőtt kihozták volna a levest,kinyílt a lift ajtó és Brooke lépett be az ebédlőbe.
-Boldog hálaadást mindenkinket.-köszönt mosolyogva.-Remélem nem késtem el nagyon.
-Ó..Brooke,drágám.-állta fel a nagyi.-Dehogy késtél el.Gyere és csatlakozz hozzánk.
Már csak mellettem volt,hely úgyhogy oda ült. Brooke érkezése után az egész ebéd alatt,szinte tapintani lehetett a feszültséget. Mindenki tudta,hogy mi történt és hogy nem Zayn hibája volt.
Amikor elértünk a desszerthez,nagyapának feltűnt,hogy nagyon feszült a hangultat,így megpróbált beszélgetést kezdeményezni.
zene:http://www.youtube.com/watch?v=pBI3lc18k8Q
-Meséljetek gyermekeim,kivel mi történt az utóbbi időbe!-mondta nagyapa.
-Velünk nem történt semmi érdekes,csak volt egy kis apró vitánk.-mondta Louis.
-Apró? Te azt nevezed aprónak? Mi lenne ha észhez térnél végre Louis.-mondta El idegesen.
-El ne itt kérlek.-próbálta csitítani Lou.
-Jó akkor nem itt.Elnézést.-mondta El és elviharzott az asztaltól.
-Én is elnézést kérek.-mondta Louis és El után szaladt.
-Nem akartuk,hogy kitudódjon és a média ezen rágódjon,de én és Niall szakítottunk.-mondta Lauren.
-Ha már itt tartunk,akkor azt is elmondhatod,hogy miért.-mondta gúnyosan Niall.
-Azért..azért... mert....-dadogott Lauren.
-Ilyen kor bezzeg csak dadogsz.Azért szakítottunk,mert Lauren megcsalt.-mondta Niall.-Engedelemmel.-mondta és ő is elment az asztaltól.
-Sajnálom.-mondta Lauren és eltűnt Niall után.
-Ha már mindenkinek őszinteségi rohama van,akkor mond már el Gwenny,hogy kivel és mit csináltál az elmúlt egy héten.-vigyorgott kajánul Brooke.
-Én...én..-dadogtam és végig néztem az asztalnál ülőkön.
Theo,Sandy,Liam,Zayn,Harry,Paul(időközben ő is megérkezett),nagyapa és a nagyi.Mind engem nézte és várták a válaszom.
-Hogy is mondtad Gwen? Hogy Liam-mel voltál és lefeküdtetek?-gúnyolódott Brooke.
Újra körbe néztem mindenkin.Az arcokra döbbenet ült ki.Legutoljára Zayn-re néztem.
Az arca kifejezéstelen volt.Bárcsak tudnám mit gondol most.
-Te ezt honnan tudod?-kiabáltam.
-Megvannak a forrásaim.-vigyorgott továbbra is.
-Gwenny ez igaz?-kérdezte a nagyanyám hüledezve.-Andy,Zach,Zayn és most Liam is?
-Én...igen,de Zach-el és Zayn-nel jártam is.-mentegetőztem.
Megtörtént az amitől féltem.Zayn kiakadt elkezdett velem és Liam-mel kiabálni.Olyan dolgokat vágott a fejemhez,hogy még a szám is tátva maradt.De igazán az utolsó szava talált szíven a legjobban.Azután elvesztettem a türelmem és elrohantam az ottani szobámba sírva.Soha nem fogom elfelejteni Zayn dühös és egyben csalódott tekintetét,Liam arcát amire a szégyen volt kiülve,Harry,nagyapa és nagymama meglepődött arcát.De amit végképp nem fogok elfelejteni az Brooke arca,amin egy diadalittas vigyor ült.
2013. április 19., péntek
2013. április 11., csütörtök
Közlemény
Sziasztok:)
Gondolom észre vettétek,hogy nem hoztam mostanában új részt.Egyrészt azért van,mert semmi ötletem nem volt és még mindig nincsen.Másrészt pedig ezért,mert mostanában nem épp úgy alakultak a dolog körülöttem,ahogy szerettem volna.Még így egy hét elteltével is eléggé magam alatt vagyok.Néha úgy vagyok vele,hogy most hozok új részt,de megnyitom a bloggert és elmegy a kedvem tőle.Na mindegy,nem siránkozni szeretnék,hanem a segítségeteket szeretném kérni.
Nagyon sokat segíteni nekem,ha kommentbe leírnátok,hogy mit szeretek és mit nem szerettek a blogba,min kéne javítanom vagy azt is leírhatjátok,hogy mit szeretnétek,hogy alakuljon a történet,hátha akkor nekem is megjön az ihletem.Írhattok véleményt mindenről.Negatívumot és pozitívumot is egyaránt elfogadok.Ez tényleg nagyon sokat segíteni nekem.
Még meg is szeretném köszönni,hogy vannak akik olvassák rendszeresen és mindig kommentelnek és támogatnak,mert néha az az érzés uralkodik el rajtam,hogy én csak saját magamnak írok és a kutyát se érdekli.Tényleg nagyon köszönöm és nagyon hálás vagyok nekik.
2013. április 3., szerda
21.rész
*Zayn*
Még így két nap után se tudom felfogni,hogy megtettem.Hogy tehettem ezt Gwen-nel? És pont a legjobb barátnőjével? Hiába próbálom magam nyugtatni azzal,hogy részeg voltam az nem mentség arra,hogy megcsaltam.Nem hiszem el,hogy megtettem.Mi fogok neki,mondani ha ma haza jön.Talán egy pár napig titkolom és majd csak utána mondom el neki.Nem.Nem bírnám eltitkolni előle.Jobb ha én mondom meg neki,mint hogy Z tegye.Hat óra van.Fél óra múlva landol a gépe.Idegesen beletúrtam a hajamba és fel alá járkáltam a szobába.Egyszer csak megcsörrent a telefonom.Egy új üzenet.Felvettem a telefonom az ágyról és megnyitottam a üzenetet.
,,Legközelebb a megcsalod a barátnődet,akkor legalább a függönyt húzd be.Soha nem tudhatod,hogy ki látja amit csinálsz.
-Z

-A kurva életbe.-kiabáltam és belerúgtam a szekrénybe.Könnybe lábadt a szemem,majd sírva a földre rogytam.Nem veszíthetem el megint.Felvettem a telefonom és tárcsáztam Gwen számát.Csörgött,csörgött,csörgött,majd kinyomta.Nem hiszem el,hogy megint összeveszünk.Nem tudom ki ez a Z és miért akar minket szétválasztani,de ha megtudom,hogy ki az és miért csinálja ezt,megkeresem és saját kezűleg tekerem ki a nyakát.
*Gwen*
Miután leszállt a gépem és összeszedtem a csomagom,megcsörrent a telefonom.Előhalásztam a zsebemből és rá néztem a képernyőre.Zayn volt.Kinyomtam és a névjegyzékből kikerestem Liam számát,majd tárcsáztam.Három csörgés után felvettem.
-Szia Liam.-köszöntem.
-Szia Gwen.Miújság?-érdeklődött.
-Kérhetnék egy szívességet?-kérdeztem.
-Persze,mondjad.-mondta.
-Eljönnél értem a reptérre?-kérdeztem elhaló hangon.
-Persze,ez nem kérdés.mondta nevetve.-De miért nem Zayn megy? Nem ér rá vagy mi?
-Hát ez elég bonyolult.-mondtam suttogva.-Majd elmesélem.
-Rendben.-mondta.-Maradj ott,ahol vagy,egy fél óra és ott vagyok.
-Köszönöm Liam.-köszöntem meg.
-Nagyon szívesen,bármikor.-mondta, majd letette.
Amíg vártam Liam-re,addig vettem a büfébe egy szendvicset,mert időközben megéheztem.Miután megvettem,leültem a egy padra és a szendvicsemet majszolva vártam.Egy fél óra múlva meg is érkezett Liam.
-Szia Gwen.-köszönt és megölelt.
-Szia Liam.-öleltem meg én is.
-Milyen volt New York?-kérdezte.
-Egész jó,egy apró kellemetlenségtől eltekintve.-mondtam ingerülten.-Amúgy össze futottam Danielle-lel.Nem is mondtad,hogy szakítottatok.
-Ja,hát..öö..ige.-mondta lehajtott fejjel.-Tudod a munka,meg rájöttünk,hogy nem igen illünk össze.De ez most mindegy.Mesélj,miért is nekem kellett érted jönnöd.
Alaposan körbe néztem,majd mélyen a szemébe néztem.
-Ezt,majd inkább a kocsiba elmesélem.-mondtam.
-Oké,úgy is van elég időnk.-mondta.
Megfogta a bőröndömet,majd elindultunk a kijárat felé.Pár perc múlva már a kocsiba ültünk és haza felé vettük az irányt.
-Na mi is ez az egész?-kérdezte újra.
Mély levegőt vettem,majd bele kezdtem a mondandómba.
-Tegnap miután végeztem a munkával beugrottam a Starbucks-ba egy kávéért.Éppen jöttem kifelé,amikor összefutottam Dani-vel,de ez most nem lényeges.Rövid ideig beszélgettünk,majd elköszöntünk egy mástól,mert éppen sietett valahova.Ezután visszaindultam a szállodába,de félúton kaptam egy sms-t Z-től. Zayn említette neked Z-t?
Nem mondott semmit,csak komoran bólintott.Egy újabb mély levegőt vettem és előhalásztam a telefonom a kabát zsebemből,megnyitottam a tegnapi sms-t,majd miután Liam leparkolt a ház előtt átadtam neki a telefont,hogy meg tudja nézni az sms-t.
A szemei kikerekedtek és egy percig csak tátogott,mert nem tudott mit mondani.Láttam rajta,hogy kiakarja mondani,de nem tudja.Így megkönnyítettem a dolgát és én mondtam ki.
-Igen,jól látod.Zayn megcsalt engem aznap este miután elmentem.-mondtam és a könnyeim folyni kezdtek.-És nem is akárkivel,hanem a legjobb barátnőmmel.
-Gwen...-kezdte és letört egy könnycseppet az arcomról.-Biztos vagyok benne,hogy Zayn soha nem tett volna ilyet.Brooke itatta le.Láttam.Sőt a többiek is látták.
Erre nem tudtam mit mondani.Nem szólt egyikőnk se.Mire sikerült valamelyest megnyugodom megköszöntem neki,hogy elhozott és kiszálltam.Kivettem a bőröndöm,a csomagtartóból,elköszöntem tőle és csak azután indultam be,miután elhajtott.Megálltam az ajtó előtt,a kezemet a kilincsre tettem,de nem nyitottam még ki.
-Ennek a meccsnek még nincs vége.Még csak most kezdődik.-gondoltam,majd bementem.
*Zayn*
A nappaliban ültem,amikor hallottam,hogy nyitódik,majd csukódik a bejáratni ajtó.Mint egy örült,úgy rohantam ki az előszobába.Ő volt az.Csak néztük egy mást némán.Most itt van a nagy pillanat,muszáj elmondanom neki.Ez az a dolog,amit nem titkolhatok előle.Már éppen beszédre nyitottam a számat,amikor láttam,hogy könnybe lábad a szeme és ez egyik kezét felemelve arra utasít,hogy nem mondjak semmit.Ennek eleget tettem és becsuktam a számat.A könnyei folyni kezdtek és kiabálni kezdet.
-Remélem azt akartad mondani,hogy nagyon élvezted.-kiabált.-Három nap Zayn.Három nap.Olyan nehéz lett volna kibírni nélkülem?
-Gwen..az...nem...úgy volt..-próbáltam mentegetőzni.
Tudtam,hogy ebben a veszekedésben nem lesz kegyelem.Megbántottam.Újra.Ki tudja lehet,hogy meg fogom tenni újra és újra,de én ezt nem akarom.Mindketten sírtunk és kiabáltunk.Próbáltam neki elmagyarázni,hogy hogy történt ez az egész,de nem érdekelte.
-Tudod,mit.-kiabálta.-Remélem boldogok lesztek együtt.
-Gwen,értsd meg végre én nem akartam.-sírtam.
-Nem érdekel Zayn.-mondta.-Nem érdekel.
Már az ajtó előtt állt és a kilincset markolta.
-Gwen kérlek..-kérleltem.
-Nem Zayn.-sírt.-Kérlek csak hagyj békén és ne hívj.
Ezzel kilépet az ajtón és ott hagyott egyedül az előszobába.Hosszú percekig csak bámultam az ajtót,majd sírva összerogytam a szoba közepén.
*Gwen*
Sírva róttam az utcákat.Csak sétáltam körbe-körbe a környéken.Elővettem a mobilom a kabátom zsebéből,hogy megnézzem az időt.Már tizenegy óra volt.Mivel haza ezek után nem fogok menni,mehetnék Lauren-hez,de ő most biztos Niall-el van szóval ő kilőve.Brooke-hoz ezek után semmiképpen se megyek.Sandy is biztos Theo-val van valahol.Harry szokásához híven biztos valahol bulizik,Louis pedig Eleanorral van.Így már csak egy ember jöhet szóba.Éppen abba az utcába sétáltam,ahol lakik.Mikor odaértem a házhoz,megálltam az ajtó előtt.Egy percig haboztam,majd megnyomtam a csengőt.Hosszú percekig álltam ott,de senki nem jött ajtót nyitni.Majd,mikor már indultam volna el,amikor kinyílt az ajtó. Liam egy szál boxerben állt az ajtóba és meglepődve nézett rám.Amikor megláttad a kisírt szemeimet a meglepődést aggodalom váltotta fel.
-Gwen,minden rendben van?-kérdezte aggódva.
-Nem.-mondtam és újra sírni kezdtem.-Összevesztünk Zayn-nel és azt hiszem,hogy végleg vége van.
-Istenem,sajnálom.-mondta.-De ne áll ott gyere be és maradj itt éjszakára aztán,majd reggel kitaláljuk mi legyen.
-Köszönöm Liam.-mondtam és megtöröltem a szemem.-Ma már másodjára.
Egy bögre forró tea mellett elmeséltem neki,hogy mi is történt,majd vettem egy jó forró fürdőt.Liam adott kölcsön Dani ott maradt fehérnemű között egyet és a saját pólói közül egyet,amibe aludhatok.Amíg fürödtem,addig ő megágyazott nekem a vendégszobába.Miután végeztem a fürdővel,mielőtt elmentem volna lefeküdni bementem Liam-nek jó éjszakát kívánni és megköszönni újra,hogy itt maradhatok.
Óvatosan bekopogtam az ajtaján,majd a szabad felkiáltás után benyitottam.Éppen az éjjeli szekrényén pakolászott valamit,amikor beléptem.Nem volt rajta más csak egy boxer.Nem tudtam megállni,hogy végig ne nézzek a kidolgozott,izmos felső testén.
-Öö...Gwen?-kérdezte.
-Ö..ne haragudj...csak azért jöttem,hogy megköszönjem megint,hogy itt maradhatok meg hogy jó éjszakát kívánjak.-mondtam.-Szóval még egyszer köszönöm és jó éjszakát.
Ezzel sarkon fordultam és az ajtó felé indultam volna,ha két erős kéz el nem kapja a csípőmet.
Maga felé fordított,majd közelebb vont magához annyira,hogy a mellkasaink összeértek.
-Gwen...van..-kezdte.-Van valami amit elakarok mondani.
-És még is mi lenne az?-kérdeztem és érezte,ahogy elpirulok,de fogalmam se volt miért.
-Igazából azért szakítottam Dani-vel,mert már nem szerettem úgy,mint régen.-mondta mélyen a szemembe nézve.
A szívem hevesen vert a helyén.Jaj,ne,Ez túl ismerős szituáció.Túl ismerős szavak.
-Gwen én azt hiszem,hogy beléd szerettem.-mondta halkan.
zene: http://www.youtube.com/watch?v=G8xIUr3oMfA
Csak bámultam rá.Erre most mit kéne mondanom.Fogalmam sincs.Kezei óvatosan becsusszantak a póló alá és az oldalamat kezdte el simogatni.Még mindig csak néztük egymást.Abban a percben fogalmam se volt,hogy mi történt velem,de rá vetettem magam Liam-re.Vadul csókolóztunk,majd felemelt én pedig a lábaimat a dereka köré kulcsoltam.Az ágyhoz vitt,majd lerakott rá és fölém mászott.Egy határozott mozdulattal letépte rólam a pólót.Mivel nem viseltem melltartót rögtön neki is eset a mellem kényeztetésének.A számat kéjes nyögések hagyták el.Egy idő után megelégeltem,majd fordítottam a helyzetünkön.Szenvedélyesen megcsókoltam,majd végig csókoltam a mellkasát.Amikor elértem a boxeréhez egy határozott mozdulattal eltávolítottam róla.Mit ne mondja,nagyobb volt mint Zayn-né.Lassan elkezdtem mozgatni a kezem a "kicsi Payne-nen".Úgy látszik élvezte,mert minden egyes mozdulatomat egy férfias nyögéssel díjazta.Amikor már láttam rajta,hogy nemsokára eléri a csúcsot abbahagytam.
-Ezt ugye nem gondoltad komolyan?-kérdezte dühösen.
-De nagyon is komolyan gondoltam.-vigyorogtam
-Akkor van egy sajnálatos hírem kislány.-mondta.-Nagyon rossz emberrel kezdtél ki.
Újra fordította a helyzetünkön,így fölém került.A bugyi egy félpillanat alatt lekerült rólam.Átnyúlt felettem és valamivel babrálni kezdett az éjjeli szekrényen.Kibontotta az ezüstös csomagolást,majd felhelyezte magának az óvszert.
-Kész vagy?-kérdezte.
-Igen.-suttogtam.
Elhelyezkedett,majd egy határozott mozdulattal belém hatolt és kíméletlenül tolni kezdett.Annyira fájt,hogy egy könnycsepp kicsordult a szememből.Ekkorával még nem volt dolgom.Egy pár perc után fájdalom helyét az élvezett vette át.Mindkettőnk száját kéjes nyögések hagyták el.Izzadt testünk egyszerre mozgott.Biztos voltam benne,hogy a körmeim nyomott hagytak Liam hátán.Én egy hangos sikítás,ő pedig egy férfias nyögés kíséretében ment el.Még egy pár levezető tolást végzet,majd lemászott rólam.Eltávolította az óvszert,majd kidobta,majd visszafeküdt mellém.Igazán fülledt éjszaka volt.Egy pár perc pihenő múlva újabb menet következett.Egy éjszaka alatt vagy a létező összes pózt kipróbáltuk.Most már értem miért mondta Dani annak idején,hogy Liam mindenféle téren a legmegfelelőbb pasi.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)